Visszatér az eredeti Xbox kontroller

2017. június 13.
3.4411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az Xbox konzolok történelmében nem csak maguk a konzolok fejlődtek az erőt és a külsőt illetően, hanem a hozzájuk érkező kontrollerek is, az első generáció pedig mára már igazi ikonná vált, ezt pedig egy kaliforniai cég ki is használja.

A Hyperkin ugyanis nemrég bejelentette, hogy visszahozza az első Xbox "Duke" kontrollerét, méghozzá Xbox One és Windows 10 támogatással. A videojátékos hardverekkel foglalkozó amerikai vállalat sok részletet nem árult el, de azt tudni, hogy egy komoly segítséget is kaptak a fejlesztéshez.

A csapat munkáját ugyanis segítette az első generációs Xbox-on is dolgozó Seamus Blackley, aki már a tavalyi év végén elárulta, hogy tervei között szerepel a kontroller újjáélesztése. A kiegészítő ára egyelőre nem ismert, de a tervek szerint az idei ünnepi szezonra már elérhető lesz.
5 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

És vajon ki fogja megvenni ezt az aránytalan vezérlőt?
Mert iszonyat kényelmetlen.

válasz erre

Imperator

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

A 360 tökéletes controllere után a classic kicsit olyan, mint egy prototípus, nem szeretnék rá visszatérni.

válasz erre

muki

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

Hú de utáltam ezt a formát. Használhatatlan volt.

válasz erre

Tuttu13

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

A one kontrollere nekem nagyon bejön. A régire biztos nem cserélném le, de a 360-as helyére még cseréltem volna...

válasz erre

totyak

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

A mostani kontrollerek sokkal jobban néznek ki és kézreállóbbnak is tűnnek.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja