VGA 2010: Az Activision bejelentette a Prototype folytatását

2010. december 12.
2.5261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Szintén nem okozott túl nagy meglepetést az előzetes reklámoknak köszönhetően, de azért nagyon örülünk annak, hogy az Activision úgy döntött, elkészíti a Prototype folytatását, amely az első trailer alapján - amelyet a hír végén magad is megtekinthetsz -, szinte mit sem változott az elődhöz képest.

Természetesen azért akadnak módosulások, így például, hogy főhősünk nem Alex Mercer lesz, hanem az őt korábban megsemmisítő új főszereplő, Sgt. James Heller.

Ennél többet viszont, ha akarnánk sem tudnánk mondani a játékról, a mozgókép alapján megállapíthatjuk még, hogy ugyanolyan játékmenet vár ránk a folytatásban, mint amit megszoktunk a debütáló epizódból, valamint arra is mérget vehetünk, hogy a játék 2012-nél előbb biztosan nem várható a boltok polcaira. Platformválasztás egyelőre még nem került szóba, de az első trailer itt van közöttünk, ki ne hagyjátok semmi pénzért:

#tv#
Prototype folytatását, amely az első trailer alapján - amelyet a hír végén magad is megtekinthetsz -, szinte mit sem változott az elődhöz képest.'>
1 hozzászólás

totyak

14 éve, 6 hónapja és 4 napja

Nekem már az 1 sem jött be igazán.

válasz erre
Prototype
6.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
VGA 2010
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja