Vezeték nélküli töltéssel ruházza fel készülékeinket a Duracell újdonsága

2015. április 15.
1.3971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Duracell neve bizonyára mindenki számára ismerősen hangzik, hiszen a vállalat igencsak előkelő pozíciót foglal el az elemek és akkumulátorok piacán ténykedő gyártók között, nemrég pedig egy okostelefonokhoz készített hasznos kiegészítőt mutattak be.

A vállalat új kiegészítőjével ugyanis bármilyen okostelefont felruházhatunk a vezeték nélküli töltés lehetőségével, ami sok esetben lehet hasznos. Jó néhány okostelefon már alapból támogatja ezt a technológiát, néhányat pedig különleges tokok segítségével fejleszthetünk ebbe az irányba, de a Duracell megoldása elméletileg rengeteg olcsóbb készülékkel is remekül működik.

Az Android és iOS támogatást úgy oldotta meg a gyártó, hogy a kétféle csatlakozóval (microUSB és Lightning) lehet kapni azt a kis eszközt, amit be kell dugni a készülékbe, majd pedig a mellékelt alátét ennek segítségével tölti fel az okostelefont vagy éppenséggel táblagépet. Az igaz, hogy így a hagyományos megoldáshoz hasonlóan kell némi segédeszköz, de 54 dollárért (15 000 Ft) sokaknak vonzó ajánlat lehet.
6 hozzászólás

kpal

9 éve, 8 hónapja és 22 napja

Jó ,bár amelyik készülékbe belekerült ott praktikusabb nem kell dugdosni semmit.

válasz erre

Bvektor

9 éve, 8 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Azt mondja meg nekem valaki, hogy miért jó vezeték nélkül tölteni? Ugyanúgy helyhez van kötve a telefonod, mert az alététen rajta kell lennie.
Ha az ember siet kényelmesebb lerakni mint feltenni kábelre. Kb ennyi az össz ami értelme van.
Viszont hogy ennek a cuccnak konkrétan mi értelme van... Az ugye nyilvánvaló, hogy az ember nem fogja a telefonjában hagyni, főleg ha nem alul van a csatlakozója, viszont ha már töltésnél csatolni kell akkor nem mindegy, hogy kábel vagy ez?

válasz erre

1000feri

9 éve, 8 hónapja és 22 napja

marad a vezeték mosolygó smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 8 hónapja és 22 napja

Azt mondja meg nekem valaki, hogy miért jó vezeték nélkül tölteni? Ugyanúgy helyhez van kötve a telefonod, mert az alététen rajta kell lennie.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 8 hónapja és 22 napja

Ez elég hasznos cuccnak tűnik így akár még az én nem mai telefonomat is tudnám tölteni vezeték nélkül. Valamint az ára is egész baráti. mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

9 éve, 8 hónapja és 22 napja

vezeték nélkül... mik nincsenek már a mai világban.. mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profilja