Vérszemet kapott a Nintendo! Jöhet az N64 Classic Mini?

2017. július 21.
3.7501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Alaposan megfogadhatta azt a mondást a Nintendo, miszerint addig kell ütni azt a bizonyos vasat, amíg meleg, ennek megfelelően ugyanis még meg sem jelent az SNES Classic mini-konzol, de a japánok a háttérben máris felsorakoztatták a következő delikvenst.

Persze mindez egyelőre még csak pletyka és találgatás, ellenben a Nintendo a minap ismét bejegyeztetett egy N64 kontrollerhez kapcsolódó márkanevet a NES, az SNES és a Switch kontrollerek mellett, amiből a NeoGAF fórumozói rögtön arra következtettek, hogy a japánok a N64 visszahozatalára készülnek.

Ha jobban belegondolunk, ez igencsak logikus lépés lenne a kiotói óriástól, hiszen nem elég, hogy egy kultikus masináról van szó - amely az utolsó cartridge-alapú adathordozóval üzemelő gép volt -, mindemellett olyan kitűnő alkotások jelentek meg hozzá, mint a Golden Eye 007, a Mario Kart 64, a Duke Nukem 64, a Doom 64, a The Legend of Zelda: Ocarina of Time, a Banjo-Kazooie, a Super Mario 64, a Castlevania, a Star Fox 64, a The Legend of Zelda: Majora's Mask, a Resident Evil 2, a Mortal Kombat 4 vagy a Donkey Kong 64.
4 hozzászólás

WarriorAutobot

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

Nekem ennyit nem érnek meg, lehet jó nosztalgia mindegyik de akkor se ha a játék érdekel akkor emulátor már megoldja.

válasz erre

totyak

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

Bvektor írta:
Azt értem, hogy emberek szeretnek nosztalgiázni, és nagyon sokaknak a gyerekkora volt ez a pár gép, de ekkora biznisz van ebben? A szép emlékeken kívül én valahogy semmi más pozitívumot nem látok benne.
Amilyen sírás volt, mikor elfogyott a mini NES, meg utána amilyen árakon adták őket magánemberek, szerintem igen, nagy biznisz. Bár én sem értem miért, mert sima nyomtatott áramkör van bennük emulátorral felszerelve, csak külsőre olyanok, mint az eredeti. Ezért fizetni 20-30 ezret, nekem érdekes.

válasz erre

Bvektor

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

Azt értem, hogy emberek szeretnek nosztalgiázni, és nagyon sokaknak a gyerekkora volt ez a pár gép, de ekkora biznisz van ebben? A szép emlékeken kívül én valahogy semmi más pozitívumot nem látok benne.

válasz erre

rDAVE

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

N64 emulátorok feljavítják még egy elavult gépen is a grafikát. Nagyon nagy rajongónak kell lenni szerintem ehhez. Az eredeti beszerzése sokkal nagyobb élmény.

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WillThaWheel profiljaHellblade profiljaHellblade profiljagery1113 profiljamarco profiljaTuttu13 profilja