Venture Arctic megjelenés

2008. július 02.
2.1691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Mától - digitális formában - elérhető bárki számára a Venture Arctic.

Bizonyára sokan ráncoljátok most a homlokotokat, hogy mégis mi ez, hiszen nem előzte meg hatalmas hírverés, nem ez a név folyt a csapból is már hetek óta. Ami nem is csoda, hiszen ez is egyike annak a töménytelen mennyiségű apróbb (mind jelentőségben, mind méretben) játéknak, amelyek közül minden nap 2-3 darab megjelenik. A jobbakra valahogyan rátalálnak a játékosok, a rosszabbak az örök feledésbe vésznek rövid időn belül.

A Brighter Minds Media és a Pocketwatch Games (ők bábáskodnak jelen alkotás felett) azt is közhírré tette, hogy még július folyamán a kiskereskedésekben is feltűnik majd a Venture Arctic dobozos változata, így szeretnének kedvezni azoknak a játékosoknak, akik szeretik látni a polcon sorakozó dobozokat.

A Venture Arctic-ot a fejlesztői szimulátornak nevezik, de talán a tycoon szó jobban illik rá. Az alaszkai tundra rideg körülményei között kell egy ökoszisztémát létrehoznunk rénszarvasokkal, jegesmedvékkel, bálnákkal, farkasokkal, kardszárnyú delfinekkel, és fenntartanunk. Természetesen az évszakok változnak, és mindegyik külön kihívást nyújt majd. Emberek megjelenésére nem kell számítanunk, de a 22 terület igazgatása így is kellően lefoglal bárkit. A játékosok irányítanak mindent a lehulló hó mennyiségétől kezdve, az állatok közt megjelenő betegségekig.

Két FPS meccs között talán érdemes lehet belenézni, különösen azoknak, akik ősszel a tundra élővilágát tanulják majd biológiából.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaM.O.R.P.H. profiljatotyak profilja