Vénaszkennerrel újítana a Samsung

2016. február 07.
4.7281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Samsung tavaly nagyon sok területen lépett előre, hiszen az okostelefonok mezőnyében komoly minőségi javulást figyelhettünk meg, míg az okosórák terén szintén a minőség és a külső volt az, mely leginkább fejlődött.

Utóbbi piac csak nemrég kezdett fellángolni és a gyártók igyekeznek a lehető legtöbb szabadalmat bejelenteni, hiszen a későbbiekben komoly harcok alakulhatnak ki ilyen ügyekben. Erre az okostelefonok piaca remek példa, így nem véletlen, hogy a Samsung is biztosra megy.

Legújabb szabadalmában a vénaszkennert találhattuk meg, mely egyfajta biztonsági azonosításként szolgálna. Természetesen az órába vagy a szíjba épített érzékelő végezné el a feladatot, használni pedig fizetéskor vagy azonosításkor lehetne.
18 hozzászólás

totyak

8 éve, 10 hónapja és 2 napja

totyak írta:
Ez gyakorlatilag beolvassa a vénád paramétereit, vagy mit csinál? Ennyire egyedi az ember vénája, hogy egy másik humanoidnak nem lehet ugyanolyan?
Most itt mi rosszatt mondtam, te ismeretlen Isten barma, hogy le kell negítvozni? Komolyan mondom, már kezdem unni, hogy valaki sportot űz abból, hogy minden második kommentemet negatívval jutalmazza. Álljál elém, te tuskó (akár virtuálisan, privát üzenetben), aztán úgy jelezd, hogy mi a gondod!

Ezt is tele lehet szórni negatívval, a jó anyádat!!!

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 10 hónapja és 3 napja

Nem sok értelmét látom...

válasz erre

Fáraó

8 éve, 10 hónapja és 3 napja

Nem rossz ötlet hisz órával való fizetésnél tényleg hatásosabb mint az újlenyomat olvasó amihez a másik kéz is szükséges lenne. Így csak oda tartaná az ember a kezét és kész röhögő smiley

Már csak az kell hogy a boltokban elterjedjen az efféle fizetési mód röhögő smiley
Sajnos van ahol még kártyával se lehet fizetni, nem hogy telefonnal vagy órával...

válasz erre

fantis6

8 éve, 10 hónapja és 3 napja

nem rossz, bár jobban örülnék ha az árak is jobban csökkennének rájuk mosolygó smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

Ez gyakorlatilag beolvassa a vénád paramétereit, vagy mit csinál? Ennyire egyedi az ember vénája, hogy egy másik humanoidnak nem lehet ugyanolyan?

válasz erre

sarakrael

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

Rakhatnának bele egy kis tűt is, és akkor lehetne véralkohol meg vércukor szintet is mérni. Megállígana a rendőr, és az okosórádtól kérdezné, hogy mennyit ittál röhögő smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Vagy a három egyben. röhögő smiley
Kiegészítve arcfelismerő programmal. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

Marduk írta:
Mondjuk nem tudom, hogy ennek mennyi értelme van. Retinaszkennerrel jobban járnának.
Vagy a három egyben. röhögő smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Ezt is tuti ki tudja, aki az ujjlenyomatot is. Az se sokat segít rajta, hogy valószínűleg a nyílforráskódú Tizen megy rá.
Mondjuk nem tudom, hogy ennek mennyi értelme van. Retinaszkennerrel jobban járnának.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

Marduk írta:
Inkább azt mondanám, hogy könnyen be lehet csapni.
Ezt is tuti ki tudja, aki az ujjlenyomatot is. Az se sokat segít rajta, hogy valószínűleg a nyílforráskódú Tizen megy rá.

válasz erre

Marduk

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Mert az ujjlenyomat már túl mainstream.
Inkább azt mondanám, hogy könnyen be lehet csapni.

válasz erre

kpal

8 éve, 10 hónapja és 4 napja

marco írta:
Ne szivass, tényleg? meglepett smiley De durva bakker.

Nem tudtam, mondjuk nem is követem a focit de ez tök érdekes.
Én sem követem röhögő smiley ,csak itt-ott a szemem elé kerülnek a híroldalak. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Xelosz profiljamarco profiljaBotyi profiljaKisember001 profilja