Véletlen lepleződött le a Surface Mini

2014. június 21.
1.6431
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A redmondiak szokásukhoz híven kissé későn szálltak be a tápblagépes buliba, ráadásul első 1-2 próbálkozásuk igencsak gyengécskére sikeredett, ám a májusban bemutatott Surface Pro 3 már biztató jeleket mutat.

Az előzetes hírek szerint a egy kisebbik modellnek is érkeznie kellett volna májusban, ám annak bemutatását valamiért elhalasztották, illetve egészen pontosan az sincs megerősítve, hogy valóban bemutatásra kerül a Surface Mini néven emlegetett táblagép.

Nemrég azonban egy OneNote közbeni Surface Pen használatról szóló dokumentumban olyan sorokat fedeztek fel, melyek egyértelműen megerősítik azt, hogy lesz egy olyan Microsoft táblagép, aminek Surface Mini lesz a neve. Az újdonság egyébként vélhetően 8 hüvelykes, vagy a körüli méretet testesít majd meg és ha javítani akarnak a helyzeten redmondban, akkor a frissített iPad készülékek és a Nexus 8 előtt leplezik le saját megoldásukat.
5 hozzászólás

fantis6

10 éve, 7 hónapja és 11 napja

kpal írta:
Lumia táblája is jó , bár MS azt elakarja tüntetni hogy ne legyen útba Surface-nak.
hát már teljesen mindegy ha meghagyják, hiszen a nokia már az övék mosolygó smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Lumia táblája is jó , bár MS azt elakarja tüntetni hogy ne legyen útba Surface-nak.

válasz erre

totyak

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Simán használnék egy windowsos tabletet, csak nem ilyen áron. Nekem valami olcsóság kellene.

válasz erre

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Nekem tetszik a Surface koncepció, csak az ára nem. Nincs arányban az árérték.

válasz erre

fantis6

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

na meglátjuk majd mit alkottak

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja