Végre megkezdődött a 100 dolláros noteszgép gyártása

2007. november 08.
1.8131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az XO néven forgalomba kerülő gépek koncepciója öt évvel ezelőtt született meg, de a mai napig igen modernnek tekinthető, sőt árfekvésével új kategóriát hozott létre.

A ?minden gyereknek egy noteszgépet? (OLPC) projekt keretén belül megvalósított koncepciómodelleket már annak idején nagy érdeklődés és egyben kétkedés fogadta. A gépek valóban teljesen új oldalról közelítik meg a számítástechnikát, kisméretű ám meglepően alacsony fogyasztású képernyőjük gyakorlatilag e-papír, akárcsak a Motorola Motofone kijelzője.

A gép saját fejlesztésű operációs rendszerrel rendelkezik, és feladata bevezetés az IT világába, a kommunikáció elősegítése, oktatás. A gyártást a kínai Quanta kezdte meg sok halogatás után, miután az uruguayi kormányzat 100 ezer darabot rendelt az XO-ból. Az ár egyelőre képlékeny, mivel a megrendelések számától függően képesek leszorítani a költségeket. A világ számos kormánya érdeklődik az XO iránt, Mongólia például bejelentette, hogy 20 ezer darabos tesztrendelést szeretne leadni.

A kis gép létrehozásának egyik érdekes mellékhatása, hogy a folyamatosan csökkenő árakkal számoló noteszgép-piacon új kategóriát generált megjelenése, egyre több cég gondolkodik egy eddig elképzelhetetlenül olcsó, a nyugati világnak is szánt modellben, mint például az Asus Eee.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 22 napja

Na pl. az Asus Eee szériája nagyon eltalált gép, főleg hogy 7 órás akksival bír. Jelenleg is van szerencsém egy ilyen gépezethez, és ahhoz képest hogy apró, igen szerethető.

Arra a saját fejlesztésű op rendszerre kiváncsi lennék, miféle.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja