Végre többet is megtudhatunk az új Layers of Fear játékról

2022. június 07.
32.1111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gladosfreeman profilja, adatai
Gladosfreeman
A Bloober Team, akik idáig többek között a Blair Witch játékon, valamint a tavalyi The Mediumon is dolgoztak, most az egyik legismertebb játékuk folytatásával kapcsolatban villantottak végre valamit, mióta tavaly bejelentették azt.

Az ismert független horror játék, a Layers of Fear új peizódja már készülődik egy ideje, ezt jól tudjuk, azonban mindezidáig nagy volt a hallgatás a projekt kapcsán. Most viszont elég egyértelműen teaselte be a csapat a játék hivatalos Twitter felületén hogy valami készülődik - egy meglehetősen rejtélyes üzenetet hagytak, egy érdekes képpel.

Persze lehet az is hogy egy új Silent Hill játékról van szó, pletykák reppentek fel ugyanis nem olyan régen arról hogy a Konamival együtt dolgozik valamin a csapat, ahogy arról is tudni, hogy két AAA játékuk is folyamatban van már egy ideje.

Talán nem véletlen ezen megszellőztetése a projektnek éppen most, ugyanis hivatalosan kint lesznek a Summer Game Festen, szóval több mint valószínű, hogy ott fognak többet bemutatni a Layers of Fear legújabb felvonásából, vagy valami másból... Mindenesetre készülhetünk a rettegésre!

4 hozzászólás

Moby Dick

2 éve, 9 napja

Izgalmasan hangzik.

válasz erre

muki

2 éve, 9 napja

fighterlaci írta:
Silent Hill jobban adná. kacsintó smiley
Nekem is! mosolygó smiley

válasz erre

fighterlaci

2 éve, 9 napja

Silent Hill jobban adná. kacsintó smiley

válasz erre

Patrik94

2 éve, 9 napja

Nagyon kíváncsian várom!

válasz erre
Layers of Fear 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
SGF 2022
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaXTomiX0029 profiljamarco profilja