Végre megszólalt a kiadó a GTA 6-tal kapcsolatban

2020. május 27.
12.5091
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Pont ma reggeltájt merült fel, hogy 2023-nál előbb nemigen érdemes várni a GTA 6-ot, legalábbis a Take-Two legfrissebb marketingbüdzséje alapján, viszont most végre megszólalt maga a kiadó a témával kapcsolatban.

Elmondásuk alapján a közzétett adatok a külsős stúdiókra vonatkozó marketingbüdzsét jelzik, nem a belsős stúdiókét - utóbbi kategóriába tartozik a Rockstar Games is. A szóban forgó költségvetés leginkább a sportszervezetek számára lesz fordítva, ami ugyebár a 2K sportfranchise-ai miatt fontosak.

Ebből fakadóan könnyen meglehet, hogy ez a 2023-as dátum sem állja meg a helyét, már ami a GTA 6 megjelenését illeti. Nyilván nehéz lenne konkrétan megállapítani, hogy mikor tervezi a Rockstar leleplezni a várva várt szoftvert, de talán ez megnyugvást ad majd sokak számára, hogy remélhetőleg annyit mégsem kell várni.
8 hozzászólás

Mordorer

1 hónapja, 1 hete és 2 napja

Ez kb nesze neked fogd meg jól. Semmit nem mondott.

válasz erre

WickedSick

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Tommy írta:
Miért ne? Elég kevés idővel szoktak beszélni róla megjelenés előtt. Titkolóznak nagyon sokáig, emlékezz az 5-re.
A GTA V két évvel a megjelenés előtt lett leleplezve.

válasz erre

muki

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Hát ezt lehet venni célzásnak mondjuk.

válasz erre

Tommy

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

5t3v3nk3 írta:
Dehogy jön idén.. Egy Rocsktar szintű cucc szerinted félével a megjelenés előtt szólna először egy ekkora címről?
Miért ne? Elég kevés idővel szoktak beszélni róla megjelenés előtt. Titkolóznak nagyon sokáig, emlékezz az 5-re.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Ez mondjuk egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor 2023 előtt jön a játék. Csak a bejelentést kell kivárni, onnan egy év és jön is

válasz erre

Tommy

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Hát mondjuk ez tényleg bizakodásra ad okot. Remélem hogy idén jön, vagy legalább pontos dátumot mondanak!

válasz erre

Ronalddo

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Ámen!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljamarco profiljarDAVE profilja