Vége a dalnak, a Sony nem gyárt több PlayStation Vitát Japánban

2018. szeptember 20.
6.6871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Habár hihetetlen kis konzolt pakolt össze anno a Sony a PlayStation Vita képében, mégis akkorát hasalt a konzol, amekkorára ritkán van példa a játékiparban, pedig mindössze annyit kellett volna tenniük, hogy több tripla-A játékot adnak ki a kis bestiára.
 

Azonban nem így történt, mára sajnos csak egy múló emlék a Vita, és most nagyon úgy tűnik, hogy az utolsó szöget is beütötték a konzol koporsójába, lévén Hiroyuki Oda, a Sony egyik első embere bejelentette a Tokyo Game Show-n, hogy 2019-től leáll Japánban a szóban forgó konzol gyártása.

Kérdéses még, hogy a világ többi részén is ez lesz-e a helyzet, az idei év elején a Sony európai és amerikai részlege kijelentette, hogy felhagynak a Vita-játékok fizikai kópiáinak gyártásával, és mint azt tudjuk, a vállalat nem tervez semmiféle utódot a PlayStation Vitának, szóval érdemes lesz lassacskán könnyes búcsút vennünk tőle.
6 hozzászólás

WickedSick

7 éve, 3 hónapja és 27 napja

WarriorAutobot írta:
Én nagyon sajnálom, nekem van egy PS Vita Slim-em (A második kiadás ami kicsit vékonyabb és van benne alapból 1 GB háttértár).
Nagyon szeretem, jó vele ingázás közben játszani, de annyira sajnálatos hogy van egy halom játék amit szívesen játszottam volna menet közben mert nem olyan nehéz, de azok már csak PS4-re jöttek ki.
Elég sok játékot megvettem ami kijött rá, ha jött PS3-ra vagy 4-re akkor is inkább a kézi konzolra vettem meg. Kár hogy sok játék nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket, elő- és hátlapi kamera, érintőképernyő, hátul érintőpad, mozgásérzékelő kevés játék használta ki de azok nekem nagyon tetszettek. mosolygó smiley
Mondjuk az lehet hogy a vonaton néha furán néztek rám. röhögő smiley
Nekem is volt, kb. 5 évig, még az alap változat. Engem az zavart, hogy voltak rá iszonyat jó jatekok, mint a Killzone, a Resistance, Uncharted, de az az analógkar egyszeruen nem volt alkalmas a preciz celzasra:/

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 3 hónapja és 27 napja

Én nagyon sajnálom, nekem van egy PS Vita Slim-em (A második kiadás ami kicsit vékonyabb és van benne alapból 1 GB háttértár).
Nagyon szeretem, jó vele ingázás közben játszani, de annyira sajnálatos hogy van egy halom játék amit szívesen játszottam volna menet közben mert nem olyan nehéz, de azok már csak PS4-re jöttek ki.
Elég sok játékot megvettem ami kijött rá, ha jött PS3-ra vagy 4-re akkor is inkább a kézi konzolra vettem meg. Kár hogy sok játék nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket, elő- és hátlapi kamera, érintőképernyő, hátul érintőpad, mozgásérzékelő kevés játék használta ki de azok nekem nagyon tetszettek. mosolygó smiley
Mondjuk az lehet hogy a vonaton néha furán néztek rám. röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 3 hónapja és 27 napja

Régebben nagyon szerettem volna ilyen kis konzolt, de igazából csak pár játék van, amit érdemesnek találnék a kipróbálásra, ehhez meg drága a konzol, nem éri meg. Ha kijön egy GTA, vettem volna. Szerencsére nem jött.

válasz erre

Gólem

7 éve, 3 hónapja és 27 napja

De fura bakker! meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

7 éve, 3 hónapja és 27 napja

Az a csoda hogy eddig kitartott.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

7 éve, 3 hónapja és 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
Minden hír, videó és cikk
TGS 2018
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaglorywebs profiljarDAVE profilja