Valóban a múltba repít minket az idei Call of Duty?

2017. január 04.
4.5511
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Korábban már több pletyka is utalt rá, most azonban minden eddiginél egyértelműbb jel érkezett azzal kapcsolatban, hogy nem a jövőbe repít el minket a Sledgehammer Games által fejlesztett idei Call of Duty-játék, hanem a múltba.

Minderre a PC Gamer hívta fel a figyelmünket, akik előástak két olyan Twitter-bejegyzést, amit a stúdió, illetve az egyik fejlesztő még karácsony, illetve az újév alkalmából sütött el, és amelyek erőteljesen múltbéli koncepcióval rendelkeznek.

Haladjunk kronológiai sorrendben! Az első bejegyzés még december 25-én született és Michael Condrey nevéhez köthető, aki nemes egyszerűséggel egy olyan M1911-es pisztollyal kívánt boldog karácsonyt és új évet követőinek, amely az amerikai hadseregnél egészen 1986-ig volt rendszeresítve, és megjárta a két világháború mellett Vietnamot is.



Elég gyenge következtetés? Meglehet, de nyilván ennél egyértelműbbre nem számíthatunk még, ami igaz a Sledgehammer Games újévi köszöntőjére is, amelyen egy olyan zárszerkezet animációja látható, amely szintén nem éppen futurisztikus technológián alapul. Jöhet a régóta pletykált Call of Duty Vietnam? Mit gondoltok?


7 hozzászólás

1000feri

7 éve, 10 hónapja és 7 napja

William írta:
A BF1-re illik vissza vágni, remélem valami 2vh-s téma lesz
ez jutott nekem is az eszembe mosolygó smiley

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

7 éve, 10 hónapja és 8 napja

Zsír remélem mindenki más is vérszemet, mert kellenek a 2017-es grafika szinvonalú dzsungeltémás játékok.
Vietcong UE4-el áááááááááááááá

válasz erre

szattila

7 éve, 10 hónapja és 8 napja

Ez a modern vacakság elég katasztrofális lett és könyörgöm hagyjuk már a 10 perces átvezetéseket mert kiborulok tőle, ha filmet akarok nézni elmegyek a moziba.

válasz erre

ferari51

7 éve, 10 hónapja és 8 napja

szerintem a legjobb jaták a világon amivel csak játszani tudok

válasz erre

WillThaWheel

7 éve, 10 hónapja és 8 napja

Hát hülyék is lennének megint futurisztikus szemetet csinálni, szerintem...röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 10 hónapja és 8 napja

Elég erős következtetések ennyiből kiindulva. Én mondjuk nem bánnám, ezek a modern ugra-bugra CoD-ok már kezdtek nagyon eltávolodni az eredeti csapásvonaltól.

válasz erre

William

7 éve, 10 hónapja és 8 napja

A BF1-re illik vissza vágni, remélem valami 2vh-s téma lesz

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja