Valkyria Chronicles III: Hegyi bázist ostromolhatunk az érkező demóban

2010. október 21.
1.8991
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Valkyria Chronicles-sorozat második epizódja hiába csak a Sony hordozható konzoljára látott napvilágot, egy igazán kiváló darab lett a színtéren, majdhogynem az idei felhozatal egyik legjobbjaként tekinthetünk rá, így talán érthető, hogy miért várjuk lélegzetvisszafojtva az idei Tokyo Game Show-n bejelentett folytatást, ami szokás szerint első ízben csak Japánban lát napvilágot, méghozzá most januárban, de egy későbbi időpontban a nyugati változatok is befuthatnak.

Előbb azonban a keleti verzióhoz érkezni fog még egy demonstrációs anyag, amelyet - ha nem zavar a japán nyelv -, akár még te magad is kipróbálhatsz.

Az érkező demó ötletét a Sega már korábban elhintette számunkra, így ezt az információt feltehetően senki sem fogadta meglepődéssel, ellenben a Famitsu magazin legfrissebb számából kiderült, hogy pontosan mit is élhetünk majd át a kipróbálható változatban, amely továbbra is egy ismeretlen időpontban, de biztosan a végleges verzió megjelenése előtt várható. Betöltését követően - és itt jön az igazán izgalmas, valamint újdonságként ható rész - pedig a Valkyria Chronicles III két teljes felvonását játszhatjuk ki. Aki látta a Tokyo Game Show 2010-en bemutatott demópályát, annak izgalmas infó, hogy azt követően vehetjük fel itt a történet fonalát, és a két részre osztható demonstráció első felében biztosan egy hegyi bázis visszafoglalását kell nyélbe ütnünk. Hogy mi vár ránk a matéria második részletében, az sajnos egyelőre még kérdéses, de a Sega szerint hamarosan arra is fény derül, a megjelenési dátummal egyetemben.
2 hozzászólás

totyak

14 éve, 7 hónapja és 7 napja

A japán játékok annyira jellegzetesek, első ránézésre megmondja bárki, hogy japán, mivel tényleg olyan, mint a manga.

válasz erre

Welar

14 éve, 7 hónapja és 7 napja

Megnéztem a Trailer-jét, de csak egy manga rajzfilmet láttam, ami persze nagyon jó volt, mivel imádom a mangát, de kár hogy nem engednek betekintést a játékmenetbe.

válasz erre
Valkyria Chronicles II
9.590 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja