Valaki 30 ezer forintért árul egy üveg vizet, amit a Nintendo Switch eseményen kapott

2017. január 18.
3.5151
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hogy milyen nagy az Isten állatkertje, azt nagyszerűen bemutatja az alábbi példa, lévén a Redditen hívták fel az internetes világ figyelmét arra, hogy valakik óriási pénzeket szeretnének csinálni a Nintendo Switch-et leleplező eseményen ingyen osztogatott tárgyakból.

Kezdésnek rögtön egy egészen extrém példára derítettek fényt a fórumozók, ezáltal egy olyan vizes palackra, amely azon túl, hogy a New York-i Switch leleplezőpartiról származik, teljesen bontatlan, és aki meg akarja szerezni magának, annak mintegy 100 amerikai dollárt, tehát nagyjából 30 ezer forintot kell fizetnie érte.

Valaki 30 ezer forintért árul egy üveg vizet, amit a Nintendo Switch eseményen kapott - 2. kép

Hogy tiszta hülye, aki nem normális? Figyeljetek, van jobb is! Ezen felindulásból ugyanis gyorsan körbenéztünk az eBay-en, és lássatok csodát, találtunk még beteg dolgokat, így például valaki 6 ezer forintnak megfelelő összegért árul egy körömnyi, és amúgy filléres Nintendo Switch kitűzőt, de került már fel 3 ezer forintért törlőkendő is.

Valaki 30 ezer forintért árul egy üveg vizet, amit a Nintendo Switch eseményen kapott - 3. kép

A mi kedvencünk azonban határozottan az a 3 ezer forintos sütemény, amelyet szintén a New York-i eseményen osztogatott a Nintendo, ott van rajta a Switch logó, de hogy ki lesz a a birka, aki meg is veszi, azt el sem tudjuk képzelni.

Valaki 30 ezer forintért árul egy üveg vizet, amit a Nintendo Switch eseményen kapott - 4. kép


Valaki 30 ezer forintért árul egy üveg vizet, amit a Nintendo Switch eseményen kapott - 5. kép

10 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Miért szidjátok az eladókat? Ők kapták, azt csinálnak a dolgaikkal, amit szeretnének. És a vevőket sem kell lenézni, nektek értéktelen egy ilyen üveg víz, más meg lehet kifejezetten ilyet keres. Más az értékrendünk.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

petrovicsz írta:
Melyik sajtós lehet akkora paraszt hogy ilyet csinál? Mert hogy sajtósok voltak ott nem?
Leparasztozhatod, de ő keres egy rakat pénzt egy kis üveg vízzel. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Melyik sajtós lehet akkora paraszt hogy ilyet csinál? Mert hogy sajtósok voltak ott nem?

válasz erre

1000feri

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Még a hülyének is megéri röhögő smiley

válasz erre

RyutheStaR

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Aki elvakult fan annak biztos tetszik. Egyébként a kitűző és a törlőkendő még nem is vészes árilag. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Lol, keresek egy céget, aki legyárt nekem párat és alálicitálok ennek a tagnak...

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Én mindet megveszem! Tiszta haszon ez! Ja nem. röhögő smiley
Vannak ilyen hülye emberek. Nem is kell messzire menni. Amelyik játékban lehet tradeelni azokban is vannak olyanok akik a legolcsóbb leggyakoribb holmit cserélnék el a legritkább legjobb cuccra...

válasz erre

wegh

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Tuti megvesznek pár ilyet, nagyon sok ostoba ember él ezen a bolygón röhögő smiley

válasz erre

Santonio

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Mekkora patkány az ilyen. wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja