Üzleti modellt vált a Dell

2008. január 30.
1.6591
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Dell bezárja mind a 140 amerikai bevásárlóközpontokban felállított bemutató-pavilonját, ami újabb jele annak, hogy a számítógépgyártó teljes szívvel áttér a szokványos kiskereskedelmi üzleti modellre.

A Dell 23 éven keresztül azzal hódította meg az otthoni felhasználókat az Egyesült Államokban, hogy kizárólag közvetlenül rendelésre értékesítette számítógépeit, amivel sikerült a versenytársakéval azonos minőséget olcsóbban forgalmaznia.

Az utóbbi néhány évben azonban megváltozott a piaci helyzet, és 2006-ban a Hewlett Packard éppen a sikeres kiskereskedelmi értékesítések jóvoltából 3 év után visszavette a világelsőséget a Dell-től. A Dell tulajdonképpen már 2002-ben megérezte az idők szavát, ugyanis ekkor kezdték el felállítani azokat a most bezárásra kerülő speciális pavilonokat az amerikai bevásárlóközpontokban, amelyeknél az emberek megnézhették és kipróbálhatták a cég termékeit, megvenni azonban továbbra is csak rendelés útján tudták őket.

A nehézségek közepette az alapító Michael Dell tavaly visszavette a cég vezetését, és szinte azonnal újfajta értékesítési stratégiába kezdett. Először júniusban jelentek meg a cég számítógépei és egyéb termékei az amerikai Wal-Mart üzletekben, azóta pedig világszerte megállapodásokat kötöttek olyan üzletláncokkal, mint a francia Carrefour vagy a kínai GOME. Ennek fényében nyilvánvalóan nincs többé szükség a kioszkokra, így a bezárás teljesen logikus lépés. Bob Kaufman szóvivő szerint mintegy félszáz pavilont megtartanak külföldön, de hogy pontosan hol, azt nem árulta el a sajtónak.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja