Unreal Engine 4: 2012-ben legkorábban

2008. július 25.
2.4821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A mérhetetlenül népszerű Unreal Engine techológia nem áll meg a harmadik generációnál, jól tudjuk korábbról, magunk is beszámoltunk róla.

Információink szerint már javában fejlesztés alatt áll a motor negyedik generációja is, amelynek debütálása 2012-re becsülhető, az újabb konzolos nemzedék megjelenésére állhat készen. Várható kifutási ideje pedig hat esztendő lenne, azaz 2018-ig teljesítene szolgálatot a következő generációs játékszoftverek alatt.

Az Epic Games-es Tim Sweeney még márciusban szólt néhány szót a jövőbeli terveikről, melyek szerint az Unreal Engine 4 elsősorban a konzolos fronton kerülne bevetésre, a PlayStation 3 és az Xbox 360 esetleges utódain, valamint, amennyiben a Nintendo is egy korszerű hardverrel rukkol majd elő a nagysikerű, ám gyengécske masinája után, akkor természetesen azon is használható lenne, majd ezt követően a PC-s fejlesztők is igába hajthatják a technológia újabb változatát.

Az Unreal Engine 3 liszenszelhető, így bármely fejlesztőcsapat vásárolhat magának jogot a használatára, ezzel elkerülhetik az engine fejlesztésének magas költségeit, valamint súlyos időveszteségeit és biztosak lehetnek abban, hogy az egyik legmodernebb technológiával alkothatják meg a jövőbeli sikervárományosaikat. Meglátjuk, hogy mit hoz a még a jövő. Jelen pillanatban ennyi információ áll a rendelkezésünkre.
1 hozzászólás

Shade

16 éve, 27 napja

Neeee! Remélem dobnak ki azért sok képet nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljaKisember001 profiljamarco profiljaBotyi profilja