Új kompatibilitási szempontok a Microsoftnál

2005. június 09.
1.7121
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft az Európai Unió felszólítására fokozott figyelmet fordít a kompatibilitás kérdésére, az EU által kért változtatások egy részét világszerte új stratégiájának részévé teszi.

Mint ismeretes, a szoftvercég a múlt héten egy listában küldte el a változtatások sorát, és ezt az EU kedvezően fogadta. A Microsoft a jövőben változtat a Windows protokollok licencelésén, ez főként a szoftverfejlesztőket érinti majd, akik így saját terméküket a Windows rendszerekkel gördülékenyebben együttműködővé tehetik.

A Microsoft egyben a személyre szabhatóságot is jobban támogatja majd, és lehetővé teszi egyes megoldások ingyenes felhasználását is. Steve Ballmer szerint az elmúlt hetekben igen jelentős engedményeket tettek, hogy megoldják az EU-val szemben felmerült komplex problémahalmazt. Ballmer azt is kijelentette, hogy a Microsoft igen komolyan veszi európai szerepét, ezért a jövőben is megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy minden felmerülő kérdést megoldjanak. Az EU illetékesei minderre pozitívan reagáltak, és a szoftvercég az unióban kikényszerített változtatások általános bevezetésével sok jövőbeli bonyodalomtól óvhatja meg magát világszerte.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja