Ujjlenyomat-olvasóval érkezik a Xiaomi belépője

2016. június 15.
2.9351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Xiaomi kapcsán mostanság óriási meglepetések nem értek minket, jól látszik, hogy a gyártó igyekszik egyre több piacra betenni a lábát, méghozzá azonos stratégiával, ugyanakkor a gyökerektől sem távolodtak el.

Ennek megfelelően az okostelefonok piacán is egyre nagyobb terveik vannak, de jól tudják, hogy a legtöbb felhasználó az árat figyeli és ahhoz kell mérni a teljesítményt. Ebben eddig is remekeltek a kínaik, legújabb "belépőszintű" modelljük pedig még erre is rátesz egy lapáttal.

A Xiaomi Redmi 3s 106 dolláros áron kezd, mely a RAM/tárhely felosztás kapcsán a 2/16-os modell. 136 dollárért már a 3/32-es változatot vásárolhatjuk meg, a specifikáció többi részét illetően pedig egy 5 hüvelykes HD kijelzővel és egy Snapdragon 430-as rendszerchippel van dolgunk. A 13 megapixeles hátsó kamera egy középkategóriás modul, de ebbe az árba még egy hátsó ujjlenyomat-olvasó is belefért, így igazán kellemes újdonságról beszélhetünk, mely még itthon is megérheti az árát.
5 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

venoman írta:
Nem ismerem de a kínaiak egész jók kezdenek lenni. röhögő smiley
Ez az a gyártó, ami szorongatja a nagyok tökeit. röhögő smiley

válasz erre

venoman

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Nem ismerem de a kínaiak egész jók kezdenek lenni. röhögő smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Őszintén szólva pont nem érdekel az ujjlenyomat olvasó, a telefonjaik viszont nagyon jók és nagyon olcsók, tehát, ha ezek emellé még jól is néznek ki, akkor ám legyen, legyen rajta ujjlenyomat olvasó.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 5 hónapja és 16 napja

Nekem ez az extra ami nagyon sokat nálam nem ér.

válasz erre

kpal

8 éve, 5 hónapja és 16 napja

ujjlenyomat cucc mára olcsó lett beépíteni . Csak így tovább.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja