Ujjlenyomat olvasóval frissülhet az új ZenFone széria

2015. december 20.
4.4341
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az ASUS egyre nagyobb hangsúlyt fektet az okostelefonok piacára, a ZenFone 2 család tagjai pedig remek készülékek.

A szaksajtó is felfigyelt már az ASUS "tehetségére", ráadásul a különféle felhasználási módokra optimalizált készülékekkel remekül lefedték szinte a teljes piacot. Idén a memóriával, a kamerával és egyéb apró fejlesztéssel léptek előre, jövőre pedig egy újabb komoly funkcióval erősödhet a széria.

Piaci hírek szerint ugyanis az ASUS ZenFone 3-as készülékek többsége ujjlenyomat olvasóval érkezik. Ez azt jelentené, hogy a középkategóriában versenyző modellek minden eddiginél erősebb ajánlatnak számítanak majd és az erősebb modelleket egyre kevesebb dolog választja el a csúcskategóriás, sokszor kétszer annyiba kerülő vetélytársaktól.
3 hozzászólás

totyak

8 éve, 11 hónapja és 22 napja

Ezekre én mindig azt mondom, hogy ezekután nem csak simán elveszik a telefonod, hanem még tarkón is csapnak, hogy az ujjad rányomhassák és fel tudják oldani. Kinek kell az?

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 11 hónapja és 24 napja

Nem tűnik rossznak, de tuti hogy az ára 200 fölött fog kezdődni.

válasz erre

kpal

8 éve, 11 hónapja és 25 napja

Lumia írisz-szkenerje szimpatikusabb . mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja