Új-generációs grafikus motoron dolgozik a CD Projekt

2012. február 20.
1.7951
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A CD Projekt RED legfrissebb közleménye szerint ők is beszálltak a következő generációs hajszába, a csapat által közzétett sajtóanyagból ugyanis megtudtuk, hogy már megkezdték a munkát a Red Engine következő generációs változatán, amely PC-re és next-gen konzolokra készül.

A next-gen jelölés - a félreértések elkerülése végett - jelenleg már nem a kurrens generációt, tehát az Xbox 360-at és a PlayStation 3-at jelöli, hanem azok következő állomásait, a sokak által csak PlayStation 4-nek és Xbox 720-nak emlegetett soron következő masinákat.

A csapat mindemellett ismét megerősítette, hogy két AAA kategóriás videojátékon is dolgoznak már a háttérben, amelyek természetesen erre a grafikus motorra fognak íródni, és közülük az egyik már 2014-ben, míg a másik 2015-ben kerülhet a boltok polcaira.

Ebből arra következtethetünk, hogy az új-generációs konzolok 2014-re már várhatóan piacon lesznek - ez egybecseng a korábbi spekulációkkal is -, valamint legkésőbb 2015-ben már a piacon lesz a The Witcher-sorozat harmadik része is, hiszen a CD Projekt várhatóan nem fogja annyiban hagyni Geralt igazán jól sikerült kalandjait.
6 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Szerintem jó lesz. Legalább nem minden ugyanolyan lesz az Unreal motor miatt.mosolygó smiley
mert azzal mi a baj?meglepett smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 24 napja

Szerintem jó lesz. Legalább nem minden ugyanolyan lesz az Unreal motor miatt.mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

13 éve, 1 hónapja és 25 napja

kiváncsi leszek hogy fog kinézni!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 25 napja

Ha már fejlesztenek a nextgenekre, akkor ők mindenképp tisztában vannak a pontos paraméterekkel, sőt jobb esetben rendelkeznek is referenciagéppel. Úgyhogy ez a hír jóval túlmutat a motoron...mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 25 napja

Hmmmm, jó hír!mosolygó smiley

válasz erre

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 25 napja

Akkor már lehet viszonyítani hogy mikor is érkezik az új generáció!Már ha lehet hinni a pletykáknak!

válasz erre
The Witcher 2: Assassins of Kings
9.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaDav2377 profilja