Újabb netbookkal gazdagodott az MSI kínálata

2010. június 24.
1.8611
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Micro Star International a Wind12 U250-es modellje után újabb ultrahordozhatóját mutatta be.

A frissen reflektorfénybe állított újdonság MSI Wind U135DX típusjelzéssel fog megérkezni a boltok polcaira, és különlegessége, hogy már az Intel legújabb Atom processzorával van tervezve, aminek köszönhetően a konfiguráció már DDR3-as rendszermemóriával büszkélkedhet. Az új netbook mindössze 260 X 180 X 19-31,5 milliméteres méretekkel, valamint alig 1,2 kilogrammos súllyal rendelkezik.

A rendszer egy 10,1 inches szélesvásznú kijelzővel van építve, ami az 1024 X 600-as (WSVGA) natív felbontást képes kezelni. A képernyő keretéből természetesen nem hiányzik a már alapfelszereltségnek tekinthető webkamera 0,3M pixeles változata, valamint a mikrofon sem. Az MSI Wind U135DX az Intel NM10 Express chipkészlet köré épül, és a fent említett Intel központi feldolgozó 1,66GHz-es Atom N455-ös változatával van felvértezve, ami mellé egy 1GB RAM-al feltöltött DDR3-as memóriarendszert társítottak a tervezők. A képi megjelenítésért az integrált Intel Graphics Media Accelerator 3150-es grafikus processzor felel, az adatok tárolásáról pedig egy 160GB-os vagy egy 250GB-os hagyományos merevlemez gondoskodik.

A hálózati kapcsolatok kezelésére egy 10/100-as Ethernet vezérlő, és egy 802.11b/g/n rendszerű WiFi modul áll rendelkezésre, de igény esetén a felszereltséget a gyártó kiegészítheti még egy Bluetooth adapterrel is. A netbook külső részén található egy 4 az 1-ben kártyaolvasó (SD, XD, MMC, MS), egy D-Sub VGA, három darab USB 2.0, egy RJ-45 LAN, valamint a hangkártya mikrofon és fejhallgató csatlakozója. A noteszgépet egy előtelepített Microsoft Windows 7 Starter operációs rendszerrel, egy háromcellás vagy egy hatcellás akkumulátorral, és hat színváltozatban szállítja a cég (fekete, vörös, fehér, ezüst, kék és pink). Az új MSI Wind U135DX várható megjelenési idejéről és áráról a gyártó egyelőre nem közölt információt.
3 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 7 napja

[Tiltott felhasználó!]

skyman

15 éve, 7 napja

OLyan kis egyszerü, de jóröhögő smiley
Praktikus, és ebben a szinben (ami a képen van) jol is néz ki, a pinket pedig egy HelloKittys matricával tudom elképzelniröhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 7 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja