Újabb képeken a Two Worlds II

2009. október 19.
1.7491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Júliusban történt, hogy a TopWare Interactive és a Reality Pump sikeresen összekeverte a szerepjátékokra éhes rajongókat, hiszen bejelentették a nem túl népszerű, ám annál emlékezetesebb Two Worlds nevű szerepjáték folytatását.

A történet eddig nem is lenne túl cifra, hiszen egy újabb RPG bejelentése mindig öröm, azonban a sztori fonalában komoly csomót találhatunk a múltban, mivel a Two Worlds folytatása, méghozzá The Temptation alcímmel, már sokkal korábban hivatalos bejelentésre került.

Az illetékesek szerencsére hamar eloszlatták a kételyeket, megtudtuk, hogy a Two World II lesz a rendes folytatás, a The Temptation fejlesztési munkálatai ugyanis annyira elnyúltak, hogy közben több technológiai változáson is átesett a program, ami már indokolta a névváltoztatást. A PC mellett Xbox 360-ra is érkező alkotás háta mögött már több mint 2 éves fejlesztés áll, valamint egy új grafikus motor, továbbfejlesztett mesterséges intelligencia és harcrendszer is egyben. Utóbbi mindemellett sokkal aktívabb és pörgősebb is lesz, így a játékra bátran ráhúzható az akció-RPG stílusmegjelölés.

A Two Worlds II mindemellett elviekben még ebben az esztendőben érkezik, legalábbis az eredeti tervek óta sem közelebbit, sem távolabbit nem mondtak a megjelenési dátumáról az illetékesek, azonban szerencsére négy friss, eddig soha nem látott képet nyilvánosságra hoztak a rajongóknak. Ha kíváncsi vagy rájuk, az alábbiakban magad is átböngészheted őket.


Újabb képeken a Two Worlds II - 2. kép


Újabb képeken a Two Worlds II - 3. kép


Újabb képeken a Two Worlds II - 4. kép


Újabb képeken a Two Worlds II - 5. kép


1 hozzászólás

Shade

15 éve, 9 hónapja és 3 napja

Ez fain. nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja