Újabb részletek láttak napvilágot a The Crew kapcsán

2014. január 27.
2.2431
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
A The Crew csúszásának bejelentése, valamint az azt követő hosszas hallgatás után a Ubisoft végre új információkat közölt a sokak által várt, nyílt világú autós cím kapcsán.

Hosszú idő után végre frissült a hivatalos oldal Q&A szekciója, így olyan érdekességeket tudhattunk meg, mint például az, hogy a forgalmat egy központi szerver vezérli, ennek köszönhető, hogy az azonos pályán tartózkodó összes játékos ugyanazt az élményt kapja vissza.

A forgalom nagysága annak függvényében változik, hogy éppen hol tartózkodunk és mikor. Egy elhagyatott útszakaszon vagy egy vidéki kisvárosban az esti órákban tehát ne számítsunk hatalmas, nagyvárosokat jellemző forgalmi dugókra. Jó hír továbbá, hogy bár rendőrök lesznek, és amennyiben szükséges, üldözőbe is vesznek bennünket, ez viszont nem jelenti azt, hogy egyfolytában a sarkunkban loholnának. A játéknak még nincs pontos megjelenési dátuma, várhatóan 2014 közepén, végén érkezik.
The Crew csúszásának bejelentése, valamint az azt követő hosszas hallgatás után a Ubisoft végre új információkat közölt a sokak által várt, nyílt világú autós cím kapcsán.'>
6 hozzászólás

kpal

11 éve, 15 napja

Na végre még 1 jó game a Project Cars mellet , nem azok elcseszett sorozatok .

válasz erre

Becikehun

11 éve, 17 napja

Király röhögő smileyDDD

válasz erre

mnorbi

11 éve, 17 napja

Volt egy jó kis autó skin tervezős versenyük is, a nyertes bekerül a játékba!
Én is neveztem, de esélyem se volt mosolygó smiley

válasz erre

Bvektor

11 éve, 17 napja

Kíváncsi vagyok milyen lesz, az Ubisoft most nagyon belehúzott, nagyon sok jó játék ígérkezik tőlük.

válasz erre

beni9915

11 éve, 17 napja

Hát nem tudom nekem nagyon bejött a friss NFS rivals de jól néz ki!

válasz erre

totyak

11 éve, 17 napja

Nagyon jóféle cucc lesz, valószínűleg kenterbe veri ötször a Need for Speed-et.

válasz erre
The Crew
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja