Újabb PlayStation 3 modell jelenik meg szeptember végén?

2012. szeptember 10.
2.9371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A NeoGAF fórumán egy nevének elhallgatását kérő felhasználó szerint belső források alapján úgy értesült, hogy a Sony az idei Tokyo Game Show keretein belül fogja bejelenteni majd a nagyvilágnak a legújabb PlayStation 3 modellt, amely a CECH-4000 kódnévvel kerül a boltok polcaira, méghozzá még a hónap végén.

A Sony konzoljának új verziójáról nem most hallunk először, hiszen a nyár folyamán már több esetben is szóba került egy esetleges 4000-es modell, amely a Super Slim fantázianevet kapta a sajtótól, elsősorban azért, mert a legvékonyabb PlayStation 3 masina lett volna - vagy lesz - az eddigi kapható változatokhoz képest.

A legfrissebb pletykák szerint a szeptember végén érkező CECH-4000-es PlayStation 3 egy 500 GB-os merevlemezzel lesz felszerelve, a premierkor pedig rögtön elérhetővé válik egy bundle csomagban is, méghozzá a szeptember 28-án megjelenő FIFA 13-mal.

Egyéb információink még nincsenek a gépezettel kapcsolatban, de ne feledjük, hogy a fentieket is egyelőre még csak szóbeszédnek tekinthetjük, hiszen nem a Sony-tól származtathatók a konkrétumok.
4 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 7 hónapja és 7 napja

Egy olcsó modellel szerintem mindenki jól járna. mosolygó smiley Na jó talán az MS annyira nem...

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 8 napja

Jáááááááj de kéne! Jó occsóóóón!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 8 napja

ÁMEN!mosolygó smiley Vevő lennék rá!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 8 napja

Remélem igaz!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja