Újabb középkategóriás Lumia érkezhet

2014. március 23.
1.6571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Nokia hasonló problémákkal találta szembe magát, mint az amerikai Motorola, csak ugye a finnek egyértelműen a dobogó legfelső fokáról zuhantak a mélybe, onnan pedig nagyon nehéz felkapaszkodni.
 

Azért természetesen ők sem adták fel és a Microsoft mobiltelefonokra készített rendszerét, a Windows Phone-t vették alapul, majd sorra érkeztek az erre épülő Lumia készülékek. Kezdetben kétkedve fogadták ezeket, ám mára már kialakult egy stabilabb Lumia párti fogyasztói csoport és szépen lassan kezd növekedni a Windows Phone részesedése is.

A Nokia Lumia 520 személyében egy igen népszerű belépőmodellt sikerült megalkotniuk, mely a 600-as családnak is nagy fejtörést okozott, ám viszonylag ésszerű specifikációbéli különbségekkel mégis sikerül életképes 600-as családot kínálni. Ide érkezhet meg hamarosan a Lumia 630 is, mely a pletykák szerint 4,5 hüvelykes és 854×480-as felbontású kijelzőt kaphat. Vélhetőleg már Windows Phone 8.1 rendszerrel érkezik a készülék, melyet egy Qualcomm Snapdragon 400-as csomag hajthat. A bemutatkozást sokan április elejére várják, méghozzá a Microsoft éves fejlesztői konferenciája miatt.
6 hozzászólás

kpal

12 éve, 2 hónapja és 17 napja

Én nem nagyon szoktam az alsó ketegórivál foglalkozni ,de a WP bármelyik teló ugyan olyan szépen fut lagolás nélkül . Ezt nehezen tudják más gyártók.

válasz erre

zolika1994

12 éve, 2 hónapja és 17 napja

fantis6 írta:
főleg h az előd 620-nak van vakuja
hát csak lesz már neki mosolygó smiley ha már a 600as családban új tag a kicsinek van a nagynak is illik lennie mosolygó smiley

válasz erre

Bvektor

12 éve, 2 hónapja és 17 napja

Belsőre annyira nem néz ki rosszul, a windowst leszámítva. Persze, ez ember függő, hogy kinek mi jön be, de én speciel Android párti vagyok.
Valamiért nekem se a windows phone, se a nokia nem jött be soha, de valakinek biztos tetszik ez is.

válasz erre

totyak

12 éve, 2 hónapja és 17 napja

Ha ezt a 630-at is olyan jó áron tudják adni, mint az 520-at, akkor kifejezetten sikeres lesz.

válasz erre

fantis6

12 éve, 2 hónapja és 17 napja

főleg h az előd 620-nak van vakuja

válasz erre

fantis6

12 éve, 2 hónapja és 17 napja

nem rossz, bár úgy tudom vakuja nem lesz, igy felejtős

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profilja