Újabb jelek a Deus Ex: The Fall PC-s portjáról (FRISSÍTVE!)

2014. február 25.
1.8181
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb reménysugár látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy PC-re is megjelenhet a Deus Ex: The Fall, erre utal legalábbis az a két darab képkocka, amit néhány fanatikus a Steam adatbázisában talált.

Hogy a képek miként kerültek fel a Steamre, azt nem tudjuk, azt azonban igen, hogy időközben már törölték őket, de a rajongóknak sikerült lementeniük, egyfajta bizonyítékként szolgálva arra vonatkozólag, hogy közeleghet a bejelentés.

A Deus Ex: The Fall kapcsán - ami 2012-ben egy nagyszerű mobiljátékként kezdte életét - egyébiránt nem ez az első eset, hogy szóba kerül a PC-s port lehetősége, de most először vannak konkrét bizonyítékaink arra vonatkozólag, hogy ez valóban megtörténhet.

Újabb jelek a Deus Ex: The Fall PC-s portjáról (FRISSÍTVE!) - 2. kép



FRISSÍTÉS: A pletyka után a Square Enix megerősítette, hogy valóban érkezik PC-re a Deus Ex: The Fall, a hír tehát igaz. Megjelenés március 25-én, 10 eurós árcédulával.
Deus Ex: The Fall, erre utal legalábbis az a két darab képkocka, amit néhány fanatikus a Steam adatbázisában talált.'>
6 hozzászólás

kpal

10 éve, 11 hónapja és 15 napja

Nem sokat hallottam erről ,de jónak látszik,.

válasz erre

totyak

10 éve, 11 hónapja és 16 napja

Human Revolution szerintem annyira unalmas volt, hogy én ezt már nem is várom.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 11 hónapja és 16 napja

Mobilos cím? Akkor baráti lehet a gépigénye is, jöhet! mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 11 hónapja és 16 napja

[Tiltott felhasználó!]

PaulMarloW

10 éve, 11 hónapja és 16 napja

De jó lesz *-*

válasz erre

Vendég

10 éve, 11 hónapja és 16 napja

OKÉ, ez nálam a hónap híre!!!!!mosolygó smiley

Ennyiért ajándék!

válasz erre
Deus Ex: The Fall
3.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaDav2377 profiljamarco profilja