Újabb egybeépített PC-vel jelentkezett az MSI

2012. november 03.
2.0051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Micro Star International a nemrég elrajtolt AE2282 és AE2282G modelljei után egy újabb Wind Top számítógépéről rántotta le a leplet.

Az aktuális újdonság a boltok polcaira MSI Wind Top AE2712-es típusjelzéssel fog megérkezni, de akárcsak az előbb említett társa esetében ezúttal is számíthatunk egy G variáns érkezésére is, ami már erőteljesebb processzort és videorendszert kínál. Az új számítógép a kialakítását tekintve az egybeépített rendszerek sorát gazdagítja, vagyis a PC komplett konfigurációját már maga a monitor tartalmazza.

Az AE2712 egy 27 inches, LED háttérvilágítású érintőpanellel gördül le a gyártósorról, ami a standard és a G változat esetén is az 1920 X 1080-as natív felbontást kínálja. Az új PC az Intel HM61 Express chipkészletével van építve, ami mellé az alapmodellnél az Intel Core i3-3220-as, a G jelzésű társánál pedig a Core i5-3470S központi feldolgozóját társították, a DDR3-as memóriarendszerek viszont mindkét esetben 4 GB RAM-ot tartalmaznak. A szerényebb CPU-val érkező számítógép videorendszerét az integrált HD Graphics 2500-as chip alkotja, az AE2712G viszont már az nVidia 2 GB-os GeForce GT630M gyorsítójával lett felvértezve. Az adatok tárolásáról egy 1 TB kapacitású hagyományos merevlemez gondoskodik, míg az optikai meghajtó szerepét egy DVD Super Multi egység tölti be.

A multimédiás felszereltségből persze nem hiányzik a beépített mikrofon, a 2 X 3 wattos hangszórórendszer, és a 2M pixeles webkamera sem. A hálózati eszközök listáján egy Gigabit Ethernet kontroller, illetve egy 802.11 b/g/n rendszerű WiFi modul képviselteti magát. A külső részen található egy több formátum kezelésére felkészített kártyaolvasó (SD, MS, MMC), egy HDMI ki- és egy bemenet, négy darab USB 2.0, két darab nagy sebességű USB 3.0, egy RJ-45 LAN, valamint az audiorendszer mikrofon és fejhallgató csatlakozói.

A számítógépet a Microsoft előtelepített, legfrissebb Windows 8 operációs rendszerével, és egy vezetéknélküli billentyűzet és egér párossal szállítja a cég. Az új MSI Wind Top AE2712 várható megjelenési idejéről és áráról a gyártó egyelőre sajnos nem közölt információt.

Újabb egybeépített PC-vel jelentkezett az MSI - 2. kép

6 hozzászólás

Vendég

7 éve, 3 hónapja és 10 napja

Szép cucc nagyon. Kéne.

válasz erre

marco

7 éve, 3 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Pfffff, fullhd nem elég?
Ekkora monitoron nem. 17" fullhd-ben ok, de 27"... Minimum 2048x1536 felbontást várnék el.

válasz erre

Vendég

7 éve, 3 hónapja és 11 napja

marco írta:
Ekkora monitoron lehetne nagyobb felbontás is...
Pfffff, fullhd nem elég?

válasz erre

marco

7 éve, 3 hónapja és 11 napja

Ekkora monitoron lehetne nagyobb felbontás is...

válasz erre

Vendég

7 éve, 3 hónapja és 11 napja

Hú de szép

válasz erre

Vendég

7 éve, 3 hónapja és 11 napja

Szép de ismerve ezeket a gépeket baromi drága lesz

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljaWickedSick profiljagery1113 profiljababem profiljaImperator profilja