Újabb Mass Effect Andromeda trailer érkezik még ma, itt egy kis előzetes hozzá!

2017. január 26.
3.6971
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bioware a Twitteren jelentette be a rajongók számára, hogy terveik szerint még a mai nap folyamán egy vadonatúj trailert mutatnak be a Mass Effect Andromeda kapcsán, amihez egy kis teasert már fel is vonultattak.

Ebből derült ki, hogy a mai napon bármikor megérkezhető legújabb kedvcsináló középpontjába talán az Új Föld, avagy a Habitat 7 planéta kerülhet majd, de ez egyelőre még nem hivatalos információ, inkább csak egyfajta reménykedő spekuláció a 15 másodperces teaser trailer alapján.

Ian S. Frazier, avagy a játék vezető dizájnere egyébiránt szintén a Twitteren árulta el a rajongóknak, hogy az alkotásban már plazmafegyverek is lesznek, amiért jól neki is támadt néhány fanatikus, hogy hogyan és miért, amit a fejlesztő azzal próbált magyarázni, hogy az emberiség időközben felfedezte az ehhez kapcsolódó technológiákat.


2 hozzászólás

totyak

2 éve, 9 hónapja és 10 napja

Még előételnek is kevéske. De, ha úgy is ma jön rendes trailer, legalább többet láthatunk.

válasz erre

kylx

2 éve, 9 hónapja és 11 napja

teaser trailer... tehát egy trailer trailere? ... mindegy, csak jöjjön valami

válasz erre
Mass Effect Andromeda
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljagery1113 profilja