Újabb forrás állítja: szeptemberben debütál a PS4 Slim és a PS4 Neo

2016. augusztus 22.
3.9861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Éppen ma reggel szivárogtak ki az első képek a PlayStation 4 Slim kapcsán, amivel egyetemben, illetve a továbbfejlesztett, erősebb testvéréhez köthetően egy friss pletyka is napvilágot látott bejelentésükkel, pontosabban leleplezésükkel kapcsolatban.

A The Wall Street Journal - akik ritkán közölnek alaptalan dolgokat - ugyanis megbízható forrásokra hivatkozva megszellőztette, hogy mind a PS4 Slim, mind a PS4 Neo bemutatójára szeptember folyamán számíthatunk majd, méghozzá a PlayStation Meeting során, amire napra pontosan szeptember 7-én kerülhet sor.

Mivel a Sony egyelőre még mindig mélyen hallgat a témában, ezért lövésünk sincs arról, hogy a hír igaz-e, ellenben nagy a valószínűsége annak, hogy igen, hiszen nem csak minden jel erre utal, hanem ez lenne a leginkább logikus lépés is a japánok részéről.

Az Eurogamer munkatársai egyébiránt a fentieket annyival egészítették ki, hogy az ő informátoraik csiripelése szerint a PS4 Slim nem csak bemutatkozik, hanem meg is jelenhet majd szeptemberben - méghozzá rövidesen a szeptember 7-én történt leleplezés után.
3 hozzászólás

rDAVE

4 éve, 6 hónapja és 11 napja

totyak írta:
Vajon a Neo hogy fog kinézni? Marad a Slim verzió kinézete? Nekem tetszik.
Biztos, hogy nem. Hasonlíthat, de tuti, hogy tekintélyesebb külsőt kap. Látszania kell, hogy a sereghajtó. A slimek mindig egyszerűbbek, mint az első verziók.

válasz erre

totyak

4 éve, 6 hónapja és 11 napja

Vajon a Neo hogy fog kinézni? Marad a Slim verzió kinézete? Nekem tetszik.

válasz erre

WarriorAutobot

4 éve, 6 hónapja és 11 napja

Csak legyen valami szebb kialakítása mert a reggeli képeken szerintem mindenki elmondhatja hogy nem a szépségük miatt fordultunk meg.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt