Újabb Crash Bandicoot teasert hozott nyilvánosságra a PlayStation?

2016. április 15.
2.6331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A PlayStation latin-amerikai részlege már korábban is többször nyilvánosságra hozott egy olyan Crash Bandicoot-ot ábrázoló képkockát a Twitteren keresztül, amely alapján arra asszociálhattunk, hogy hamarosan talán visszatérhet közénk a legendás karakter.

Hogy valóban készülődik-e már a háttérben valami, azt egyelőre nem tudjuk, ellenben a PlayStation Latin America néhány órával ezelőtt egy újabb, talán minden eddiginél biztosabb jellel szolgált számunkra azzal kapcsolatban, hogy befuthat Crash Bandicoot régóta várt feldolgozása, vagy valami más újdonság vele kapcsolatban.

Az említett csapat tagjai ugyanis egy olyan képkockát mutattak be a legendás rókáról, amely egy valamikori koncepciós rajz alaposan felújított és modernizált változataként arra enged következtetni, hogy a háttérben talán éppen valamelyik klasszikus rész feldolgozása zajlik. Netán ti másra vélitek mindezt? Íme a felújított, lentebb pedig az eredeti rajz:





Újabb Crash Bandicoot teasert hozott nyilvánosságra a PlayStation? - 2. kép

6 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 8 hónapja és 13 napja

Hát nem nagyon győzött meg.
Ha olyan részletes lenne mint a Ratchet & Clank új részében, na az jó lett!

válasz erre

totyak

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Szinte alig lett szebb a felújított kép. Ha csak ennyi lenne a minőségi ugrás a játékban is, jobb, ha neki sem állnak.

válasz erre

Marduk

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Ez olyan, mint a HL3: már rengetegszer volt rá utalás, hogy hamarosan lesz, de mégsem történt semmi. Meg ugye úgy néz ki, hogy nem az eredeti csapat készítené. Mindannyian tudjuk, hogy mi történt a Crash Bandicoot sorozattal, mikor kikerült a Naughty Dog kezei alól. Ha a csapatban benne lenne a sorozatot megalkotó Andy Gavin vagy Jason Rubin, akkor biztosan jó lenne, persze ha lesz egyáltalán, de így marad az üres remény. Nem akarok negatív lenni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy néha jobb, ha egy játéksorozatot egy idő után hagyjuk elenyészni, minthogy folyamatosan gyártjuk hozzá a rosszabbnál rosszabb részeket, amiknek a fő céljuk nyilvánvalóan az, hogy a címet totálisan kizsákmányolják.

válasz erre

marco

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Ravor írta:
Felújított változat lesz ez, mindenből csak az jön mostanában röhögő smiley
Egyetértek. Szerintem sem lehet új epizódra számítani. Viszont ha már HD akkor remélem tényleg nagyon felhúzzák a minőséget.

válasz erre

Ravor

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Felújított változat lesz ez, mindenből csak az jön mostanában röhögő smiley

válasz erre

kpal

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

PS3 ra jöhetne mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaDav2377 profilja