Újabb Borderlands akciófigurákat jelentett be a Funko

2017. február 21.
4.3171
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem tudni, hogy pontosan miért most - talán ők tudnak valamit, amit mi még nem -, ellenben a Funko csapata bejelentette, hogy a Pop! Vinyl sorozat részeként újabb Borderlands akciófigurákat szeretnének a boltok polcaira küldeni még az idén.

A New York Toy Fair 2017 során leleplezett bábuk jelentős részéről egyelőre még csak koncepciós képet láthatunk, de Mad Moxxi figurája, illetve a Funko korábbi munkái alapján biztosak lehetünk benne, hogy ezek élőben sem néznek majd ki sokkal rosszabbul. Sőt!

Az új sorozatban egyébiránt az imént említett Mad Moxxi Rock Candy Edition mellett gombszemű figuraként érkezhet a jövőben Tiny Tina, Lillith, Zer0, valamint Emperor Claptrap is, akit már most imádunk.

Újabb Borderlands akciófigurákat jelentett be a Funko - 2. kép


Újabb Borderlands akciófigurákat jelentett be a Funko - 3. kép


Újabb Borderlands akciófigurákat jelentett be a Funko - 4. kép


Újabb Borderlands akciófigurákat jelentett be a Funko - 5. kép


Újabb Borderlands akciófigurákat jelentett be a Funko - 6. kép

Borderlands akciófigurákat szeretnének a boltok polcaira küldeni még az idén.'>
3 hozzászólás

totyak

7 éve, 8 hónapja és 16 napja

Ezeknek mindenkivel sikerül szerződést kötniük nagyfejű baba gyártására? röhögő smiley

válasz erre

kylx

7 éve, 8 hónapja és 16 napja

Most komolyan, Claptrap-ből hogyan csinálnak nagy fejet?

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 8 hónapja és 16 napja

Huuu ezek a nagyfejes figurák nagyon nem jönnek be... wtf smiley

válasz erre
Borderlands
6.199 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja