PCXBOX360PS3WiiUVita3DS

Új Super Mario Bros játékot jelentett be a Nintendo

Maniac2012. április 21.Nintendo 3DS
1.077 olvasás / most 1 felhasználó olvassa11 hozzászólás
New Super Mario Bros 2, Nintendo 3DS, Mario, bejelentés
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány órával ezelőtt a Nintendo egy vadonatúj Super Mario Bros videojáték bejelentését kürtölte szét a nagyvilágban, amelynek köszönhetően végre bizonyosságot nyert, hogy milyen Mario alkotást fejlesztett már hónapok óta a japán alakulat.
Új Super Mario Bros játékot jelentett be a Nintendo

A legendás karakter legújabb kalandja a New Super Mario Bros 2 címet kapta a keresztségben és éppen emiatt a rajongók már tudhatják is, hogy miféle játékmenettel lesz dolguk a betöltést követően, hiszen a Nintendonak ezúttal sem volt szándéka forradalmasítani a stílust, inkább megmaradtak az oldalnézetes, klasszikus mechanizmusnál.

A New Super Mario Bros 2 a tervek szerint augusztus magasságában kerülhet a boltok polcaira, Japánban legalábbis mindenképpen. A hivatalos közlemény ugyanis egyelőre csak a keleti szigetország számára erősítette meg az alkotást, de az amerikai Nintendo egy rövid Twitter üzenetben közölte a nagyvilággal, hogy a japán premier mellett a tengerentúlon is az utolsó nyári hónapban kell számítanunk a debütálásra.

Jogos a kérdés, hogy az európai rajongók megkapják-e Mario legújabb kalandjait, azonban erre egyelőre még nem kaptunk válaszokat. Reméljük viszont, hogy hamarosan az európai Nintendo is aktivizálja magát!
Kedvencek közé
11 hozzászóláskövesd rss-ben!

                   
Vendég

Nintendo DS New Super Mario Bros question. How do I open up the 7th world?We have aldreay tried going thru the last castle on the 8th world and beating the last part by being very tiny. It did not work (I do not know all the words sorry, my kids and I are playing this and obsessing Please help!!!) Any ideas or links to this specific question? I appreciate your feedback.Also, are there cheats for this specific game and if so how do I use them? Our family loves this game so much I had to buy it off my son so that it would be mine and I could share with all the kids because they were fighting over it! LOL!

#11 • 1 éve, 7 napja

frenkyboyhun írta:
Marioból csak jó lehet
+1

#10 • 1 éve, 2 hónapja és 4 napja

Marioból csak jó lehet

#9 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja

marco írta:
Lényeg hogy 18+-os legyen!
Hát, azzal a grafikával. Az 5 pixeles meztelen Maria-tól, még mais megrökönyödnének. Ez jó hosszú szó volt, be is ragadt az ö-m. A porno szigetén sem szokványos, hogy a naturista föhös hajigálja, a mü fütyiket. Tisztára izgató ilyet látni, a Nintendo szülöttének, Yoshi Bharat-nak.

#8 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja
Vendég

Jó game lesz biztos!

#7 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja

gymtonic74 írta:
Egy kis Super Nintendo-s feelig, a 3DS-en. Nekem meg marad a Nintendo emulátorom, PSX-en. Elö is kaparom rá, a mod-olt Super Maria-t. 18+os, az Adventures of Porno Island-al egyetemben. Ami értelemszerüen, az Adventures of Island mod-olt változata. Hogy mik nem vannak?
Lényeg hogy 18+-os legyen!

#6 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Egy kis Super Nintendo-s feelig, a 3DS-en. Nekem meg marad a Nintendo emulátorom, PSX-en. Elö is kaparom rá, a mod-olt Super Maria-t. 18+os, az Adventures of Porno Island-al egyetemben. Ami értelemszerüen, az Adventures of Island mod-olt változata. Hogy mik nem vannak?

#5 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Sajna csak 3DS...

#4 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja
Vendég

Na vissza a gyökerekhez!

#3 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja
Vendég

De jó! Végre!

#2 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Végre egy kis merítés a régebbi fajtákból! Erre kíváncsi leszek!

#1 • 1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Kapcsolódó játék

Legfrissebb blogokÍrj blogot most!

GAMERnaplóNeurotic • Üdv mindenkinek! Egy ideje már tervbe van véve nálam egy saját fejlesztésű és...

Need for Speed: Rivalsmrxten • ...

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 1. fejezetDNS • Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban.... Fél esztendő telt el a Klón Háborúk...

Fórum

Top fórumok

1
Játék-Folytasd a szót9.229 hozzászólásOfftopic

2
Asszociációs Játék8.627 hozzászólásOfftopic

3
Raiden OffTopic2.132 hozzászólásOfftopic

4
Dorcika's Topic1.783 hozzászólásOfftopic

5
GTA: San Andreas1.000 hozzászólásHozzászólás cikkekhez

6
Call Of Duty 2 Wh!!!!!!!744 hozzászólásFelhasználói fórumok

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Közösségi oldalak

Szavazás

PS4 vagy XBOX ONE?

  •  PS4
  •  XBOX ONE
  •  Egyik sem
  •  Mindkettő

Összes szavazat499
Összes hozzászólás12

Chat kikapcs
zol63 profiljaManiac profilja