Ugrálnál a Watch Dogs-ban? Felejtsd el!

2014. április 07.
1.6381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Watch Dogs a 2012-es E3-on úgy mutatkozott be előttünk, mint egy korlátlan és határtalan lehetőségekkel rendelkező nyitott világú akciójáték, amiben szinte bármit megtehetünk majd, amit csak szeretnénk.

Legfrissebb híreink szerint azonban ez mégsem teljesen igaz, hiszen az alkotásban olyan egyszerű emberi tevékenységre sem leszünk képesek, mint például az ugrás, amiről Colin Graham animációs igazgató szerint teljesen le kell mondanunk a játékban,

A miérteket Graham a Twitteren nem igazán kötötte az orrunkra, így nem igazán értjük, hogy csak a játékmenet nem követelte meg, vagy valami egészen más áll annak a hátterében, hogy karakterünkkel nem tudunk majd ugrani, de bizonyára lesznek, akik hiányolják majd ezt az opciót.
Watch Dogs a 2012-es E3-on úgy mutatkozott be előttünk, mint egy korlátlan és határtalan lehetőségekkel rendelkező nyitott világú akciójáték, amiben szinte bármit megtehetünk majd, amit csak szeretnénk.'>
7 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 10 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
Szerintem úgyérti, hogy ugrani nemtudsz majd akármikor, de felugrani egy kerítésre, egy peremre, vagy egyik tetőről a másikra amikre engedélyezve van, ott lehet. Mint a Batmanban és a Thiefben... úgytűnik ez lett a divat.
Szerintem is ilyesvalamire célzott, de egyébként annyira nem is nagy gond, a valóságban sem ugrálna mint egy hülye a semmi közepén, max multiba és furcsa trükkök kivitelezésénél hátrány ez.

válasz erre

Vendég

10 éve, 10 hónapja és 23 napja

Szerintem úgyérti, hogy ugrani nemtudsz majd akármikor, de felugrani egy kerítésre, egy peremre, vagy egyik tetőről a másikra amikre engedélyezve van, ott lehet. Mint a Batmanban és a Thiefben... úgytűnik ez lett a divat.

válasz erre

kylx

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

Visszafelé fejlődtünk egyet... GTA3-ban az úszás nem ment, itt meg már az ugrás sem? röhögő smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

A korábbi videókból nekem úgy rémlik, hogy fel tudott ugrani épületekre, meg kerítést is ugrott át. Szerintem kifejezetten rontja a játékélményt az ugrás kihagyása. Biztos, ha az is belekerült volna, akkor már a 8 magos CPU sem lett volna elég röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

[Tiltott felhasználó!]

PaulMarloW

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

kpal írta:
Mintha megterhelő volna eme funkció egy mai modern játékban .
Nem megterhelő de ha a játékmenet nem kívánja teljesen felesleges és parasztvakító hülyeség. röhögő smiley

Én ettől függetlenül el leszek vele, meg scriptelt ugrálások biztos lesznek a játékban.Hisz a videokban is látjuk potyogni a karakterünket emeletekről meg konténerekről. röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

Mintha megterhelő volna eme funkció egy mai modern játékban .

válasz erre
Watch Dogs
1.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaKisember001 profilja