Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem egy hétköznapi esemény indul útnak az idén a The Elder Scrolls Online kapcsán, lévén a Gates of Oblivion részeként tonnányi új tartalom vár majd ránk 2021-ben, hiszen az event keresztül szövi majd az egész esztendőt. Ehhez az eventhez készült most egy kedvcsináló, egy cinematic kategóriába sorolható, azaz látványos, főként átvezetőkre emlékeztető képsorokat felvonultató trailer, mely több érdekességet is megoszt velünk az egyéves saga kapcsán, ami több részletre osztottan érkezik meg közénk.
Március 8-án például a Flames of Ambition DLC kapcsolódik majd az alapokhoz, míg a nyáron, pontosan június 8-án a Blackwood, de később további ilyen bővítmények várhatók. Előbbi kapcsán bizonyos már, hogy újabb dungeonok érkeznek vele, utóbbi esetében pedig több mint 30 órányi extra sztori tartalmat kapunk, méghozzá egy vadonatúj helyszín mellett többek között.
mordorer
4 éve, 11 hónapja és 3 heteÜtős lett.
vape
4 éve, 11 hónapja és 3 heteDe állat lett ez a trailer!
muki
4 éve, 11 hónapja és 3 heteHangulat nagyon top!