Továbbra is egy be nem jelentett AAA kategóriás címen dolgoznak a Dark Void fejlesztői

2010. október 18.
2.0991
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egészen pontosan 2010 első hónapjáig kell visszautaznunk gondolatban az időben ahhoz, hogy be tudjuk azonosítani a Dark Void videojáték, valamint az azt összerakó Airtight Games nevét, akik akkoriban a középpontban voltak egy darabig, az eredeti koncepcióval rendelkező játék ugyanis számtalan fanatikus figyelmét felkeltette, ám a megjelenést követően csak úgy záporoztak a negatív rágalmak, a fejlesztők ugyanis politikusként is megállnák a helyüket, lévén ígéreteikből tulajdonképpen szinte semmi sem vált valósággá.

Maradva azonban továbbra is 2010 januárjánál, a Capcom még nem is küldte a boltokba a Dark Void dobozkáit, a fejlesztők máris bejelentették, hogy egy új AAA kategóriás címhez keresnek munkatársakat.

Az esemény óta eltelt lassan egy esztendő, és a mai napra virradóra megint felkerült a világhálóra egy hirdetés az Airtight Games jóvoltából, miszerint ismét munkatársakat keresnek, újfent egy vadonatúj címhez - ergo nem a Dark Void folytatásáról beszélünk -, ami viszont új információ ezzel kapcsolatban, hogy AAA kategóriája mellett multiplatform is lesz a rejtélyes projekt, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a két HD konzol mellett PC-re is érkezik majd a játék. Hogy mi lesz az, és pontosan mikor, jelenleg még kérdéses, de, hogy az Unreal 3 grafikus motor fogja meghajtani, azt már most biztosra vehetjük az álláshirdetés követelményei alapján. Kíváncsian várjuk a továbbiakat.
Dark Void videojáték, valamint az azt összerakó Airtight Games nevét, akik akkoriban a középpontban voltak egy darabig, az eredeti koncepcióval rendelkező játék ugyanis számtalan fanatikus figyelmét felkeltette, ám a megjelenést követően csak úgy záporoztak a negatív rágalmak, a fejlesztők ugyanis politikusként is megállnák a helyüket, lévén ígéreteikből tulajdonképpen szinte semmi sem vált valósággá.

Maradva azonban továbbra is 2010 januárjánál, a Capcom még nem is küldte a boltokba a Dark Void dobozkáit, a fejlesztők máris bejelentették, hogy egy új AAA kategóriás címhez keresnek munkatársakat.'>
2 hozzászólás

totyak

14 éve, 8 hónapja és 2 napja

Legalább azt már tudjuk, hogy PC-re is jön, nekem ez jó hír.

válasz erre

Lac

14 éve, 8 hónapja és 3 napja

A Dark Void legnagyobb hibája a számtalan kiaknázatlan lehetőség volt. Ha több figyelmet fordítottak volna a sztorira, már fényévekkel jobb lett volna a cucc. Ha erre ügyelnek a következő játékukban, illetve azt a pár játékmenetbeli gikszert kihagyják, akkor egy élvezetes cuccnak nézünk elébe. Kérdés persze, hogy megteszik-e az említett dolgokat...

válasz erre
Dark Void
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja