Továbbra sem tudni, mennyi Xbox One fogyott, de növekedtek az Xbox divízió bevételei

2018. április 27.
4.8721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Microsoft nyilvánosságra hozta legújabb pénzügyi jelentését, mely a harmadik negyedév eredményeit foglalja össze számunkra, azonban ezek a számok már messze nem olyan izgalmasak, mint hónapokkal ezelőtt, amikor a redmondi óriás még konzoleladásokat is fűzött melléjük.

Azt ugyanis még mindig nem tudjuk, hogy mennyire maradtak le az Xbox One eladásai a PS4-hez képest, ellenben a március 31-én záródott pénzügyi trimeszterben a cég videojátékos részlege 345 millió dolláros bevételt könyvelt el, ami 18 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához mérten.

Kizárólag az Xbox szoftveres és szolgáltatói divíziója egyébiránt szintén 24 százalékos bevételnövekedést produkált - elsősorban a harmadik féltől származó címek erőssége miatt -, miközben annyi biztos, hogy az Xbox Live felhasználók száma jelenleg 59 millión áll, ami csökkenés a második negyedévhez képest, de 7 milliós emelkedés az egy évvel ezelőtti adatokhoz mérten.

A Microsoft teljes bevétele egyébiránt 26,8 milliárd dollár volt a negyedévben minden részleget együttvéve, ami 16 százalékos, azaz 3,6 milliárd dolláros növekedés tavalyi év adataihoz viszonyítva.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 5 hónapja és 27 napja

Remélhetőleg már elkezdtek jó pár exkluzív címet gyártani a háttérben hohy legalább a következő konzoljukra legyen is játék amiért megveszik!

válasz erre

Patrik94

6 éve, 5 hónapja és 27 napja

Negyedével nőttek. meglepett smiley Az nem rossz amúgy!

válasz erre

Vidoros

6 éve, 5 hónapja és 27 napja

Nyilván azért valamennyire fogy, hiszen vannak Xbox játékosok is. De nem értem minek titkolózni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja