Továbbra is kitart az Anthem támogatása mellett a Bioware

2019. szeptember 18.
5.8061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egyre több rajongó fejezte ki aggodalmát az elmúlt hetekben a Bioware fórumán az Anthem jövője és támogatása kapcsán, ezért Chad Robertson úgy döntött, hogy egy rövidke blobjegyzésben nyugtatja meg az embereket.

Mint kiderült, a Bioware továbbra is kitart az Anthem hosszútávú támogatása mellett, ezáltal az idei évre például több szezonális frissítést is beterveztek, hogy olyan eseményekkel és kihívásokkal bővítik az alapokat, melyek garantáltan hozzájárulnak a játék különleges világának felépítéséhez, miközben természetesen a hibajavítások is folyamatosak maradnak.

Robertson szerint továbbra is az a céljuk, hogy az Anthem által egy olyan alkotást tegyenek le az emberek elé, amivel egyszerűen jó játszani, és bár örültünk volna némi konkrétumnak, jelenleg még utoljára megelégszünk az ígéretekkel, hiszen a tervek szerint év végéig úgyis kiderül, hogy sikerül-e érdekes extra tartalmakkal szolgálnia a Bioware-nek vagy sem.
Anthem jövője és támogatása kapcsán, ezért Chad Robertson úgy döntött, hogy egy rövidke blobjegyzésben nyugtatja meg az embereket.'>
5 hozzászólás

totyak

4 éve, 11 hónapja

Támogatják, mert félnek a tömeg haragjától, ennyi.

válasz erre

WarriorAutobot

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Hát jó... ahogy gondolják!

válasz erre

muki

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Az tök jó, csak épp a játékosok nem tartottak ki mellette... röhögő smiley

válasz erre

Direktor

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Biztos megnyugtatja azokat akik 22 ezerért vették meg. röhögő smiley

válasz erre

iPet

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Mindenkinek kell egy hobbi...

válasz erre
Anthem
2.989 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profiljaBotyi profilja