Továbbfejlesztett funkciókkal érkezik a BurnAware 6.1

2013. március 21.
1.5431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A PC-s alkalmazások tábora a napokban újabb friss verzióra lépett taggal gyarapodott, ugyanis a Burnaware Technologies fejlesztőcsapata bejelentette a népszerű BurnAware programjuknak legfrissebb, 6.1-es kiadását, amit már természetesen mindenki számára elérhetővé is tettek.

A BurnAware egy a Microsoft Windows operációs rendszerekre kihegyezett CD/DVD/Blu-ray író alkalmazás, aminek alapváltozata mindenki számára ingyenesen letölthető, viszont emellett a szoftvernek létezik fizetős változata is, ami az alapfunkciókon kívül már némi extrát is kínál.

A most megjelenő változat természetesen átesett a jól megszokott hibajavítások sorozatán is, így például a DVD-R és RW korongok ellenőrzésénél, valamint az üres adatlemez összeállításánál felmerülő bugok is megszűntek.

A program írómotorja már frissített formájában van jelen, de emellett a csapat a grafikus felületet is kisebb ráncfelvarrásnak vetette alá. A felhozatalban megtalálható még az optimalizált adatátvitel és gyorsítótár használat, illetve a feljavított telepítő is. A BurnAware 6.1 ingyenes változata már letölthető ezen a linken keresztül.
2 hozzászólás

badam10

6 éve, 5 hónapja és 26 napja

Ezt jómagam is használom,tudom ajánlani.
Egyszerű,és egy hétköznapi figurának tökéletesen megfelel minden ilyen jellegű célra.

válasz erre

totyak

6 éve, 5 hónapja és 26 napja

Nem hiszem, hogy sokan irkálnak Blu-ray lemezeket, de ettől függetlenül jó kis programnak látszik. Bár elég nagy a versengés, rengeteg ingyenes író program van a neten.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Monyo profiljababem profiljaWickedSick profiljaManiac profilja