Toshihiro Nagoshi szerint még nincs tervben a Judgment folytatása

2019. március 27.
4.4761
Maniac profilja, adatai
Maniac
A legutóbbi Sega Nama stream során egy alapos interjút készítettek Toshihiro Nagoshival, a Judgment kreatív igazgatójával, aki nemcsak az IP jövőjéről, hanem Pierre Taki botrányáról is megszólalt egy kicsit.

Előbbire azért volt szüksége, mert Nagoshi szerint sok újságíró a beszámolókban már a Judgment második és harmadik részeiről beszélt, hogy milyen irányban lehetne továbbvinni a lefektetett alapokat, azonban a fejlesztő elmondta, hogy ezekben a pillanatokban még tényleg semmi konkrétum sem lett lefektetve a folytatás kapcsán, ezáltal nagyon korai erről beszélnie.

Arról viszont nem, hogy ha lesz is folytatás, Pierre Taki biztosan nem kap szerepet benne, mert a kokainhasználata miatt kirobbant rendőrségi ügy nagyon megfeszítette a Sega fejlesztőit. Nagoshi szerint őket is ugyanúgy meglepte a botrány, mint másokat, és bár sokáig a Judgment japán terjesztésének leállításán gondolkoztak, végül azonban visszavonták a rendelkezést.

Ennek az oka leginkább az volt, hogy szavaztak a csapaton belül, és arra jutottak, hogy a színész botránya a legkisebb mértékben sem kapcsolódik a játékhoz, ergo nem a fejlesztők felelőssége a dolog, a botrány pedig végül jót tett nekik, hiszen a Judgment leszállított mennyiségének 97 százalékát elkapkodták már Japánban.
2 hozzászólás

totyak

7 hónapja, 6 napja

Durva, hogy senkit nem izgat, hogy ez egy átnevezett Yakuza, így is viszik, mint ha ingyen volna.

válasz erre

Ronalddo

7 hónapja, 6 napja

Dehogy nem.

válasz erre
Judgment
17.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

soami profiljaVaPe profiljaManiac profiljaWickedSick profiljaWarriorAutobot profiljaMarduk profiljagery1113 profilja