Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várható volt, hogy a rendkívül kedvező fogadtatás és a sikerek után hamarosan hallani fogunk valamit a Tomb Raider-sorozat jövőjéről, ez a pillanat pedig nemrégiben jött el, a Crystal Dynamics két ikonikus figurája, avagy Karl Stewart és Noah Hughes ugyanis ezzel kapcsolatban fejtette ki véleményét egy interjú keretein belül. A két illetékes fejlesztő szerint rengeteg kérdést nyitva hagytak a kampányban, amelyeket felhasználhatnak majd egy folytatásban, így a most megjelent részben Lara tulajdonképpen még csak megmenekült a szigetről, de a felfedezett nyomok további elemzése és kutatása egy későbbi epizódban várhat ránk.
A fejlesztők tehát nem zárkóznak el a folytatás gondolatától, érdekességképpen pedig hozzátették, hogy a kerek történet miatt még egyjátékos DLC-ket sem terveznek a játékhoz, de valamiféle letölthető tartalmak – vélhetően a multiplayer módhoz – biztosan várhatók hozzá.
rdave
13 éve, 2 hónapja és 3 heteJöhet. 🙂 A DLC-ben meg én is biztos voltam, hiszen ott van a menüjében a letölthető tartalmak pont, viszont multis nekem nem kell…
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteNem azt nyilatkozták még a múltkor hogy nem lesz folytatás?😮 Amúgy öülök neki!🙂
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteFelölem is jöhet a fojtatás már nagyon várom!!!!444 Üdv: Lali
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteTe várod akinek nem is tetszet a mostani hát ez nagyon vicces röhög a májam már bocs de fárasztó vagy találd már ki magad legalább!
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteNe haragugy már de nem hiszem hogy ki vagy. Most komolyan ezen az oldalón mindenki beszól már? Elég legyen.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteLali ne játszd itt az eszed mindig tudtam hogy nincs de most már biztos és végre más is lássa. Elérted hogy számba ne vegyelek. Bocs de reménytelen vagy a szememben. Nincs helyed itt az elit bandában. Máshol bontogasd a szárnyadat!
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteJó figyelj rám ha akarsz valamit. Azért a szerkesztők valóban ők azok akiknek joguk van itt lenni de aszt nem hinnépm hogy csak úgy leszólj engem mert mondtam valamit (bocs írtam). Az lenne a leglyobb ha maradnánk a témánál és inkább aszt írnád amit gondolsz. Róla.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteEz örömhír!🙂
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteMert rád figyelek bébi épp azért szóltam azt amit és ahogy. Nehogy hidd hogy sarokba szorítasz csak mert nekem itt nincs jogom. Én vagyok az értelmesebb fél és nem te ezt te is beláttad már. Ezért kell menned és én maradok hogy végre jól legyek. És a készítőket se keverd bele a levesbe szerintem ők nem ártottak neked!!!!!!!!!
marco
13 éve, 2 hónapja és 3 heteKéretik mellőzni a személyeskedést, és maradjatok a témánál légyszi. Köszi!
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteÍgazad van és elnézést kérek szépen. Annak meg üzenném hogy jó lenne ha most már abbahagyná a személytelenkedést időben.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteHaha röhög a májam Lali, még jó hogy nem mártir leszel. Itt én vagyok az áldozat nem te! Remélem igaz. És a szerkesztőktől én bocsánatot kérek csak Lali kihozza belőlem az ösztönöket.
csirkee
13 éve, 2 hónapja és 3 heteLara Croft néni mindjárt szétcsap köztetek 🙂 tessék viselkedni!
Egyébként engem nem mozgat a hír, mert Larat nem igazán szeretem
marco
13 éve, 2 hónapja és 3 heteKonkurencia?😄
rdave
13 éve, 2 hónapja és 3 heteDe ez más… 😄 Szerintem próbáld ki. 🙂
Meg még nem néni, még csak most ihat alkoholt legálisan… 😄
csirkee
13 éve, 2 hónapja és 3 hetemaybe, ha lesz rá lehetőségem 🙂
áhhh nekem néni marad angelina jolie óta 😄