Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azon túl, hogy a legújabb Tomb Raider olyannyira sikeres, hogy a múlt héten is sikerült megszereznie a brit játékszoftver-eladási toplisták vezető helyét, a Square Enix nemrégiben napvilágra hozott néhány érdekes statisztikát róla, amelyből kiderült, hogy Lara Croft keze által immáron közel 150 millió ellenfél távozott az örök (virtuális) vadászmezőkre. Nem jártak sokkal jobban a vadállatok sem, a kiadó információi szerint ugyanis már ötmilliónál is több szarvas, valamint közel 1,5 millió rák pusztult el a játékosok kezeitől, de a harcok során Larának is sikerült gyakran alulmaradnia, lévén 14 milliószor került közel a halálhoz, míg 11 milliószor sikerült elkerülnie az ellenfelek támadásait.
Ez azonban még nem minden, az összecsapások során ugyanis a 150 millió ellenfélből 20 milliónál is többel az újdonságként érkezett nyíllal végzett Croft-kisasszony, érdekesség pedig, hogy az elhullott ellenfelektől 357 millió íjvesszőt szerzett a további ámokfutáshoz.
A Square Enix végezetül elárulta még, hogy a játékosoknak 3,5 millió sírt sikerült kirabolniuk, ám ezzel az adattal le is zárták sajtónyilatkozatukat. Elképesztő eredmények, nem igaz?
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteNem rossz statisztika!😄
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteAz szép!😄
rdave
13 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn is hozzájárultam… Lara halálaihoz. 😄
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteAhhoz én is párszor!😄😄😄😄 De rákokat is gyűjtöttem már!🙂
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 hetesemmitmondo szamok… inkabb arultak volna el, mennyire vevo ra a nep