Tomb Raider: Nem lesz demó

2013. január 18.
3.7841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Karl Stewart, avagy a Tomb Raider menedzsere a Twitter segítségével hivatalosan is megerősítette, hogy hiába várják a rajongók, semmiféle demót nem terveznek készíteni a játékhoz, mert állításuk szerint azzal csak spoilereznék az összefüggő történetet.

A korrekt magyarázat mellett - amit ugyanakkor nem biztos, hogy minden rajongó elfogad majd -, Karl elmondta még, hogy season- és online pass megjelentetését sem tervezik az alkotáshoz, ami vagy azt jelenti, hogy nem terveznek túl sok DLC-t Lara Croft legújabb kalandjaihoz, vagy egyelőre még ötletük sincs a későbbi támogatással kapcsolatban.

A Tomb Raider premierjére a tervek szerint március során számíthatunk majd PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, a fentiek értelmében azonban nem tudjuk majd a megjelenés előtt kipróbálni a végeredményt. Szomorkodjunk?
Tomb Raider menedzsere a Twitter segítségével hivatalosan is megerősítette, hogy hiába várják a rajongók, semmiféle demót nem terveznek készíteni a játékhoz, mert állításuk szerint azzal csak spoilereznék az összefüggő történetet.'>
9 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

Kíváncsi lennék mi olyan lehetne egy demóban, amit eddig még nem mondtak el... Bár mindegy, meg akarom mindenféleképpen. mosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

Szerintem minden játéknak elfér egy demó... Ez a mostani abszolút hülye duma.

válasz erre

Braddock

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

Ha eddig bejött amit láttál akkor tökmind1 hogy lesz-e demó vagy nem!

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

Hát menjenek a p*csába. wtf smiley

válasz erre

mrxten

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

szerintem is gyenge ez a spoiler duma...
remélem, hogy nem az áll a háttérben, hogy nem mernek kockáztatni

válasz erre

Lac

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

Nem Mr. Stewartnak szeretnék beszólni, de ennél nagyobb ökörséget ritkán hallani. Értem én, hogy nem akarnak plusz erőforrást rááldozni egy demó elkészítésére, ami ma már nem akkor probléma, mint régen, mivel manapság már alig adnak ki demót. De azt mondani, hogy spoiler miatt... basszus, vágják ki az átvezetőket akkor, és hagyják benne az akció részeket. Így betekintést kaphatunk a tényleges játékba, és nem szakad meg a szívünk az előre lelőtt sztori miatt.

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

A demózás már a múlté szvsz.

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 27 napja

Így is úgy is megveszem, tök mindegy nekem hogy lesz-e demó vagy sem.

válasz erre
Tomb Raider
4.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljarDAVE profiljaRonalddo profilja