Tölthető az ingyenes Mechwarrior 4

2010. május 01.
2.3741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Végre eljött az a pillanat, amelyre a fanatikusok már tavaly nyár óta vártak.

Akkor jelentették be ugyanis az új Mechwarrior játékot, illetve ezzel egy időben a jogokat birtokló Smith and Tinker engedélyezte a MekTek.com rajongói oldalnak, hogy ingyenesen elérhetővé tegye a Mechwarrior 4-et. Amilyen egyszerűen hangzik mindez, olyan nehéz volt kivitelezni, hiszen a Microsoft ahol csak tudott, keresztbe tett az ügynek, ám hosszas tárgyalássorozat után, pár nappal ezelőtt sikerült megállapodniuk a feleknek, és ennek eredménye a szabadon tölthető Mechwarrior 4. A produktum a MekTek honlapján érhető el, ám a szerverek jelenleg nem képesek megbirkózni az érdeklődőkkel, ami azt jelenti, hogy a site ebben a pillanatban halott. Valószínűleg pár órán, maximum 1 napon belül stabilizálódik a helyzet, és akkor már fennakadások nélkül lehet elkezdeni a játék töltését.

A srácok nem csupán a 2001-es kódsorokat tették közzé, hanem alaposan beletúrtak a programba. Ennek eredményeképpen a különféle Mech Packok lépegetői már elérhetőek az alapjátékban is, csakúgy, mint a MekTek által létrehozott gépek és fegyverek. Alakítottak a multiplayer lehetőségeken is, optimálisabbá, testreszabhatóbbá tették őket. Dedikált szerverek létrehozása esetén új opciókat állíthatunk be, új szerverekhez csatlakozhatunk, és a Zonematch szolgáltatást kicserélték az általuk fejlesztett MekMatchre. Ezeken kívül csökkent a töltési idő, a játékhoz többé nincs szükség a CD-re, a Mechlabban abc sorrendbe rendezték a mecheket, és új screenshot mappát hoztak létre a lementett képek számára a korábbi, nehezen megtalálható helyett.
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 12 napja

Ez tök jó.meglepett smiley

válasz erre

Rain

15 éve, 1 hónapja és 12 napja

Végre valami jó hír a microf** kapcsán.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja