Több mint 3 millióan játszanak a Destinyvel

2014. október 11.
1.6751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Voland profilja, adatai
Voland
Már egy hónap is eltelt azóta, hogy a Bungie és az Activision kiadta az év egyik legjobban várt játékát, a Destinyt, amit elég sokan lehúztak a túlságosan nagy hype-olás miatt, de úgy tűnik, hogy játszanak vele, nem is kevesen.

A Bungie hivatalos oldalán megjelent jelentés szerint 3,2 millió, nagyjából másfél Budapestnyi ember játszik a Destinyvel. Átlagosan ezek 3 óráig tartanak, még hétköznap is, míg egy átlagos napi 1,8 alkalommal jelentkezik be és eddig 20,9 alkalommal játszott.

Hogy egy kicsi perspektívát is kapjon az egész: a Halo 3 és a Halo: Reach első havi játékos száma együttesen sem érte el ezt a 3,2 milliót. Persze, ez csak az online játékokra vonatkozott, a Destinyt még egyedül sem lehet offline nyomni. Hogy mennyire sikerül a Bungie-nak ezt egy jól jövedelmező MMO-vá faragnia, azt csak az idő mondhatja meg.
Destinyt, amit elég sokan lehúztak a túlságosan nagy hype-olás miatt, de úgy tűnik, hogy játszanak vele, nem is kevesen.'>
5 hozzászólás

ENCELADUS

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

De szeretném egyszer kipróbálni

válasz erre

petrovicsz

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

Ez az összes gamer száma vagy akik mondjuk hetente egyszer belépnek? Mert az nem mindegy azért...

válasz erre

zender

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

A várakozásokhoz képest ez brutálisan kevés, akármennyire is szeretnék jó színben feltüntetni...

válasz erre

bekecs

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

Szerintem sem olyan nagy szám, főleg ha azt vesszük alapul, hogy nyilván játszik vele, aki megvette. Főleg ha azt nézzük, hogy több mint 5 millió kelt el belőle.

válasz erre

totyak

10 éve, 4 hónapja és 6 napja

Azért ez szerintem nem olyan sok, mint ami a nagy reklámhadjárat után várható volt.

válasz erre
Destiny
9.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja