Több mint 2 millió eladott példánnyal büszkélkedhet már a PlayStation 4

2013. december 03.
1.8201
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony nemrégiben hivatalosan megerősítette, hogy alig két héttel a hivatalos premiert követően, december 1-jén már több mint 2 millió eladott példányt regisztráltak a PlayStation 4-ből.

Andrew House szerint világszerte - pontosabban az eddig megjelent amerikai és európai régiókban - immáron több mint 2,1 millió PlayStation 4 talált gazdára, ami rekordnak tekinthető nem csak a cég, hanem az iparág életében is.

Andrew House nyilatkozatában mélységesen megköszönte a régi és az új rajongóknak is, hogy bizalmat szavaztak a terméknek, amivel az igazi utazás még csak most kezdődik, hiszen a legjobb fejlesztőcsapatok készítenek videojátékokat a konzolra, és ők is folytatják a PlayStation 4 újabb opciókkal és szolgáltatásokkal való felvértezését.
12 hozzászólás

fantis6

11 éve, 18 napja

szép szám

válasz erre

rDAVE

11 éve, 1 hónapja és 8 napja

marco írta:
Ez így igaz, de eltelt egy hónap közben.mosolygó smiley
Persze, nem a cikket vontam kétségbe, csak frissítettem. mosolygó smiley Nem akartam akkora troll lenni, hogy az Xbox eladáshoz írom. röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 1 hónapja és 8 napja

rDAVE írta:
PS Magyarország szerint már több mint 4.2 millió PS4 fogyott. mosolygó smiley
Ez így igaz, de eltelt egy hónap közben.mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 1 hónapja és 8 napja

PS Magyarország szerint már több mint 4.2 millió PS4 fogyott. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 2 hónapja és 15 napja

Yanez írta:
Na akkor most tisztázzuk! Hány szakember jósolta meg az elmúlt években, hogy a konzolok már nem lesznek annyira népszerűek, mert már most a tabletek és az okostelók kezdik átvenni ezt a szerepet. Erre tessék, a PS történelmében még nem volt ennyire sikeres rajt! Pedig gondoljunk csak bele, a PS1 és PS2-nél még egyáltalán sehol sem voltak ezek a mobil eszközök, de még a PS3 debütálásakor sem nagyon. Ez azt bizonyítja, hogy a hordozható kütyük nem konkurencia. Akárcsak a konzol vs pc esetében: míg az egyik sikeresebb is lehet, de attól a másiknak is jól megy ás sikeres.

Igaz a PS4 jövője még előttünk, de a tények akkoris magukért beszélnek.
De azok az elemzők nem 2013-ra jósolták a tabletek és mobilok előretörését, hanem évekkel későbbre. Elvégre még a táblagépek is viszonylag frissek a piacon. Szerény véleményem szerint egyébként valóban alaptalan képzelgések ezek. Én sem hinném, hogy ezek a tapogatós ketyerék akárcsak megszorongatják a konzolokat, vagy a PC-t.

válasz erre

Yanez

11 éve, 2 hónapja és 16 napja

Na akkor most tisztázzuk! Hány szakember jósolta meg az elmúlt években, hogy a konzolok már nem lesznek annyira népszerűek, mert már most a tabletek és az okostelók kezdik átvenni ezt a szerepet. Erre tessék, a PS történelmében még nem volt ennyire sikeres rajt! Pedig gondoljunk csak bele, a PS1 és PS2-nél még egyáltalán sehol sem voltak ezek a mobil eszközök, de még a PS3 debütálásakor sem nagyon. Ez azt bizonyítja, hogy a hordozható kütyük nem konkurencia. Akárcsak a konzol vs pc esetében: míg az egyik sikeresebb is lehet, de attól a másiknak is jól megy ás sikeres.

Igaz a PS4 jövője még előttünk, de a tények akkoris magukért beszélnek.

válasz erre

marco

11 éve, 2 hónapja és 16 napja

Thensy írta:
Én is megszeretném venni csak PS vita-valnyelvnyújtó smileyröhögő smiley
Lesz olyan bundle.kacsintó smiley

válasz erre

Thensy

11 éve, 2 hónapja és 16 napja

Én is megszeretném venni csak PS vita-valnyelvnyújtó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 2 hónapja és 16 napja

5t3v3nk3 írta:
Fhh lehet én is veszek egyet...röhögő smiley
Én is ha lejjeb megy az ára.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 2 hónapja és 16 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

11 éve, 2 hónapja és 16 napja

Nem semmi. Ilyen rajt még sosem volt!

válasz erre

Alice

11 éve, 2 hónapja és 16 napja

örülök a sikerüknek és a jó hozzállásuknak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profiljaXTomiX0029 profilja