Több DC-játék is érkezik a jövőben a Warner szerint

2013. szeptember 19.
1.7911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy látszik, hogy a Warner Bros vezetését teljes mértékben megfertőzték a videojátékok, hiszen Kevin Tsujihara, avagy a Time Warner vezérigazgatója nemrégiben bejelentette, hogy nagy terveik vannak még a DC-jogokkal, így több DC-játék érkezésére is számíthatnak majd a rajongók.

A csapatot vélhetően a Batman Arkham-sorozat népszerűsége tüzelhette fel ennyire, hiszen igencsak komoly sikereket értek el rövid idő alatt a Denevérember kalandjai, így egy jó fejlesztőcsapat segítségével vélhetően más szuperhőssel is eljátszhatnák ugyanezt.

A Time Warner vezérigazgatója egyébiránt hozzátette, hogy egy nagyon jó év áll mögöttük videojátékos szempontból, ebből az iparágból ugyanis igencsak komoly pénzt tudtak termelni, így vélhetően nem kell már nekünk külön is kiemelni, hogy mi lehet az elsődleges oka annak, hogy a cég a jövőben még nagyobb figyelmet fordít a videojátékokra.
7 hozzászólás

drift3r91

11 éve, 4 hónapja és 12 napja

Akár az Asylum,City,Origins, mind minőségi darab. Látvány és jól kidolgozott irányítás,harcrendszer,fejlődés,mi kell még. Ja tudom már...egy 30ezres kártya PHYSX-re kacsintó smiley

válasz erre

Ravor

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Jöhet! röhögő smiley Szuperhősökből a sok sosem elég! röhögő smiley Feltéve, ha minőségi darabokat hoznak el nekünk belőlük röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Nagy a DC univerzum. Bőven van benne sztori, amiből játékot lehetne készíteni. Jó lenne, ha végigvinnék a Batman sztorit. Dick Grayson sztoriját is lehetne vinni benne. De lehetne akár Fate, Teen Titans, Justice League... D:

válasz erre

LolZ

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Örülök neki viszont van egy olyan érzésem hogy annyira belelendülnek majd hogy nem figyelnek oda a részletekre.De ne legyen igazam.röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Én leszek Robin röhögő smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

Rasztabob

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

imádom a szuperhősös játékokat röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

A Batman-ek tényleg jók, remélhetőleg egyéb szuperhősöket is hasonló minőségben hoznak el a játékosoknak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja