Több új billentyűzet is érkezik a Cooler Master műhelyéből

2016. január 09.
3.5111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Cooler Master itthon nagyon kedvelt márkának számít, a különféle PC-s komponensek mellett pedig a perifériák piacán is egyre aktívabb a vállalat.

A CES alkalmával több új billentyűzetet is bemutattak, melyek nagyban hasonlítanak a korábbi megoldásokra, ugyanakkor néhány komoly technikai megoldást is láthattunk tőlük. Ilyen például a Devastator II névre hallgató billentyűzet-egér csomag, mely ezúttal több színnel és a membrán valamint mechanikus technológiát ötvöző "Mem-chanikus" kapcsolókkal érkezik.

A MasterKeys Pro L és MasterKeys Pro S modellek testvérek, hiszen a kisebb megoldásról hiányzik a numerikus rész. Mindkét billentyűzet vörös, barna vagy kék Cherry MX kapcsolókkal lesz elérhető és természetesen a háttérvilágítást az RGB LED megoldásnak köszönhetően teljesen személyre lehet majd szabni.
6 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 11 hónapja és 25 napja

marco írta:
"Cooler Master blogok hol vannak?"

Nem igazán jöttek ki 2015 folyamán új dolgokkal és Magyarország amúgy sem valami jó piac nekik, kellett egy kis szünet. De ami késik, nem múlik, jöhet még bármi... kacsintó smiley
És playboy blog nem lesz?

válasz erre

marco

8 éve, 11 hónapja és 25 napja

zender írta:
Gyönyörű cucc, de egyetlen bajom van az összes gamer billentyűzettel: nincs belőle magyar kiosztással. szomorú smiley

Tényleg, a Cooler Master blogok hol vannak? meglepett smiley Miért nincsenek mostanában az oldalon?
"Cooler Master blogok hol vannak?"

Nem igazán jöttek ki 2015 folyamán új dolgokkal és Magyarország amúgy sem valami jó piac nekik, kellett egy kis szünet. De ami késik, nem múlik, jöhet még bármi... kacsintó smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 11 hónapja és 25 napja

Nem azért, de a kapcsolódó cikkek között szereplő Sharkoon billentyűzet szinte majdnem ugyan ilyen. röhögő smiley

válasz erre

kpal

8 éve, 11 hónapja és 26 napja

Cherry billnek örülnék a membrános után . mosolygó smiley

válasz erre

Eltohn

8 éve, 11 hónapja és 26 napja

Miben újult meg? Csak újrakiadás vagy változtattak valamin?

válasz erre

zender

8 éve, 11 hónapja és 26 napja

Gyönyörű cucc, de egyetlen bajom van az összes gamer billentyűzettel: nincs belőle magyar kiosztással. szomorú smiley

Tényleg, a Cooler Master blogok hol vannak? meglepett smiley Miért nincsenek mostanában az oldalon?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja