Több okosóra fogyott, mint svájci karóra

2016. február 20.
3.3081
petike737 profilja, adatai
petike737
Az okosórák hosszú utat tettek meg a jelenlegi helyzetükig, mely még mindig nem olyan fényes, mint azt a gyártók remélték, ám néhány elemzői publikáció szerint egy komoly gonddal már megküzdöttek.

A Strategy Analytics elemzése szerint ugyanis 2015 utolsó negyedévében több okosóra fogyott, mint Svájci karóra. A számok alapján 8,1 millió okosórát szállítottak le, miközben svájci órából csak 7,9 milliót.

A vezető gyártó ezen a téren is az Apple lehet, amely állítólag 5,1 millió Apple Watch-t szállított le, míg a Samsung 1,3 millió okosórát tudott leszállítani. A svájci óriások közül korábban többen is azt hangoztatták, hogy az emberek hűek lesznek hozzájuk, ám a jelek szerint a modern korral mindenki szeretne lépést tartani, ez pedig az utóbbi időszakban több nagy óragyártó cégre is igaz, amelyek sorra mutatják be az okosóráikat.
12 hozzászólás

totyak

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

Aki okosórát vesz egy svájci órával szemben, annak egyszerűen nincs ízlése. Bocs, ha megbántok itt valakit, de szerintem így van. Egyébként meg egy svájci óra, meg egy okosóra nem vehető egy kalap alá. Okosórákból vannak pár tízezres darabok is, svájci órák meg durvább áron kezdődnek.

válasz erre

ColeCollins

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

Én már várom az okos-nadrágot!

válasz erre

csirkee

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

rDAVE írta:
Apple Watch, hogy megmutasd mennyire swag vagy... Lehet elkezdenek lemorzsolódni a gyártók, ha nem újítanak, de egy rétegnek mindig kelleni fognak a (valószínűleg hagyományos) kibeba..zott drága órák státusszimbólumnak.
szerintem egyre több gyártó csatlakozik, ráadásul divat márkák, pl Fossil, Swarovski már mindnek van okosórája csak hát nálunk kevésbé lehet őket kapni

válasz erre

csirkee

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

rDAVE írta:
Attól függ kiről beszél a Samsung. Az átlag nem fog annyiért órát venni, de telefont se.
Az ő célcsoportjukra gondolok, akik megveszik az S7-et 260e-ért vagy éppen az iphone-t 300e-ért.

Ráadásul ha egy szolgáltatóhoz behozza az órát (pl telekom), akkor ott már akár az átlag ember is megveszi, mivel ott kamatmentes részletre el lehet hozni cuccokat. Egyből simán elfogyna 200-300 db is ebben biztos vagyok. De amilyen üzletpolitikájuk van...

válasz erre

drift3r91

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

Azért a 30ezres okosórát ne vegyék már ide. Hol ér annyit mint egy svájci?

válasz erre

rDAVE

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

csirkee írta:
A Samsung nyerhetne ezen a téren is, de amíg pl a magyar Samsung szerint egy 230es okosóra megfizethetetlen nálunk addig az Apple fog nyerni. Mások ennél sokkal többet is hajlandóak kiadni egy egyszerű órára, de a Samsung szerint megfizethetetlen nálunk ez az összeg.... Szánalom egy cég üzletileg...
Attól függ kiről beszél a Samsung. Az átlag nem fog annyiért órát venni, de telefont se.

válasz erre

csirkee

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

A Samsung nyerhetne ezen a téren is, de amíg pl a magyar Samsung szerint egy 230es okosóra megfizethetetlen nálunk addig az Apple fog nyerni. Mások ennél sokkal többet is hajlandóak kiadni egy egyszerű órára, de a Samsung szerint megfizethetetlen nálunk ez az összeg.... Szánalom egy cég üzletileg...

válasz erre

kpal

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

Engem még mindig nem izgat az okos óra .

válasz erre

WarriorAutobot

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

Inkább egy okosóra mint egy méregdrága svájci karóra. Annak nincs annyi funkciója.

válasz erre

1000feri

6 hónapja, 2 hete és 4 napja

hiába..."okosak" az emberek

válasz erre

VaPe

6 hónapja, 2 hete és 5 napja

Várható volt hogy bekövetkezik, nem is váratott magára sokáig.

válasz erre

rDAVE

6 hónapja, 2 hete és 5 napja

Apple Watch, hogy megmutasd mennyire swag vagy... Lehet elkezdenek lemorzsolódni a gyártók, ha nem újítanak, de egy rétegnek mindig kelleni fognak a (valószínűleg hagyományos) kibeba..zott drága órák státusszimbólumnak.

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Tomis profiljaWillThaWheel profilja adambalonyi profilja