Több mint 10 millió néző követte az Overwatch League nyitóhetét

2018. január 18.
1.0421
Maniac profilja, adatai
Maniac
Óriási érdeklődés mellett indult el az Overwatch League, amivel kapcsolatban a Blizzard a Twitch statisztikáira hivatkozva bejelentette, hogy az esemény több mint 10 millió nézőt vonzott világszerte.

A nagy esport-rendezvény múlt héten vette kezdetét a Los Angeles-i Blizzard Arenában, ahol a világ 12 legjobb Overwatch csapata kapott hajba egymással professzionális keretek között, amit a Twitch alig bírt élőben közvetíteni, hiszen csak a nyitónapon percenként 408 ezer ember nézte a mérkőzéseket.

Mindez jól mutatja, hogy bár az Overwatch sikere is bizonyára sokat nyomott a latba, ellenben a számok alapján egyre nagyobb érdeklődés van az esportos eseményekre, méghozzá nemcsak az adott helyszíneken, hanem az élő közvetítések tekintetében egyaránt.

A Blizzard szerint egyébiránt mindez csak a kezdet, hiszen az Overwatch világszerte 35 millió játékossal rendelkezik, és szent meggyőződésük, hogy az Overwatch League a világ egyik legnézettebb esportos ligájává válik a világon.
6 hozzászólás

WarriorAutobot

11 hónapja, 2 hete és 6 napja

Nálunk a legtöbbször lehetetlen időben van nekem.
De néha bele nézek ha úgy van.

válasz erre

WillThaWheel

11 hónapja, 2 hete és 6 napja

GGWP Twitch, nem ment kárba az a 90 misi..

válasz erre

totyak

11 hónapja, 2 hete és 6 napja

Én valószínűleg nem néznék online műsort még a kedvenc játékomról sem. Időpazarlásnak érzem. Fogom magam és játszom vele, ha akarok.

válasz erre

Direktor

11 hónapja, 2 hete és 6 napja

De brutális!

válasz erre

VaPe

11 hónapja, 2 hete és 6 napja

Az komoly!

válasz erre

Ronalddo

11 hónapja, 2 hete és 6 napja

Akkor ez nem fulladt érdektelenségbe!

válasz erre
Overwatch
13.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

DNS profiljaReichert Viktor profiljaMarduk profiljaWickedSick profiljaWarriorAutobot profiljaHellblade profiljamarco profilja