Tíz Xbox-prototípust loptak el

2005. október 11.
1.8731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft bejelentette, hogy még augusztusban ellopták a vállalat tíz Xbox-prototípusát, az úgynevezett Developement Kitseket, és röviddel ezután meg is jelentek az ezekről készített képek az interneten.

A készülékek Hongkongból érkeztek Németországba repülőn több más Microsoft-termékkel együtt, és a düreni raktárból el kellett volna juttatni a konzolokat a szoftverfejlesző mérnökökhöz, hogy a szakemberek további módosításokat eszközöljenek rajtuk, azonban ismeretlen tettesek ellopták azokat.

A hatóságok nyomban megkezdték a nyomozást az ügyben, és a talált nyomok alapján eljutottak Ausztriába. A rendőrség emberei több lakást és üzlethelységet is átkutattak Alsó-Ausztriában és a rajnai Troisdorf településen. A házkutatások során a nyomozók megtaláltak három darabot az tíz eltűnt játékgépből, a maradék hét Xbox hollétéről azonban még mindig nincs tudomásuk a hatóságoknak.

A szoftveróriás decemberben hozza forgalomba Európában legújabb Xbox-konzoljait, azonban a tolvajok nem bírtak várni eddig az időpontig.

Kapcsolódó linkek:
microsoft Corporation
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 3 napja

Kis türelmetlenek röhögő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profiljatotyak profilja